Elköltöztünk!

2012.10.25. 12:49

A mediatorveny.hu blogja átköltözött az mtmi.hu oldalra. Várjuk szeretettel az új helyen korábbi olvasóinkat!

Az európai televíziós fogyasztás rendületlenül nemzetinek tekinthető az EU-ban

2012.10.03. 09:35

szerző: Nyakas Levente

Az Európai Bizottság 2012. szeptember 24-én közzétette jelentését, mely szerint a tagállamok megfelelnek az AVMS irányelv európai művekre vonatkozó szabályának, ugyanakkor az alkotások többsége hazai gyártású. 

A Kalózpárt szerzői jogot akar

2012.10.02. 09:56

szerző: Paál Vince

Az észak-rajna-vesztfáliai kalózpárt új szerzői jogi törvénytervezettel állt elő. Lehetővé kívánja tenni, hogy illegális művekről legális másolatok készülhessenek, és hogy e-könyveket tovább lehessen értékesíteni. A tervezet megalkotói hangsúlyozzák azonban, hogy nem akarják megszüntetni a szerzői jogot. A törvénytervezet merész és számos kényes kérdést vet fel. 

Nyírni kell a népet, ha enni akarunk

2012.10.01. 08:21

szerző: Reményi Édua

A Guardian egyik újságírója felvetette: az Egyesült Királyságban havi 2 fontos adót kellene bevezetni minden szélessávú internet-előfizetés után, hogy az így befolyó összegből életben tarthassák a minőségi újságírást. 

Dilemma az elhunyt amerikai nagykövet fényképének megjelentetéséről

2012.09.28. 09:37

szerző: Mayer Annamária

A Líbiában meggyilkolt amerikai nagykövetről szóló hírek bejárták a világsajtót. A kérdés csak az, hogy etikusan (vagy jogosan) jelent-e meg az őt kiszolgáltatott helyzetben ábrázoló fénykép a napilapok címlapján vagy belső oldalain. 

Magyarul Kárpátalján és a Felvidéken

2012.09.27. 08:34

szerző: Apró István

Összehasonlítva az új ukrán nyelvtörvényt „idősebb" szlovák megfelelőjével, az derül ki, hogy az egykoron legkeményebb, szovjet rezsim alatt nyögő kárpátaljai magyarok ezentúl szabadabban használhatják anyanyelvüket a mindennapokban és a médiában, mint felvidéki nemzettársaik. 

A felnőttek háromnegyede támogatja a televíziós „vízválasztó” időzítését az Egyesült Királyságban

2012.09.26. 10:32

szerző: Nyakas Levente

Egy, az Ofcom által készíttetett nézők között végzett felmérés szerint az Egyesült Királyságban négy felnőtt közül három úgy gondolja, hogy 21.00 óra a megfelelő időpont a felnőtteknek szánt sáv kezdetét jelölő ún. vízválasztóra. 

A Titanic német szatirikus magazin és XVI. Benedek pápa

2012.09.25. 10:30

szerző: Paál Vince

Visszavonta keresetét a Vatikán a pápát sértő német vicclappal szemben. A muszlim világban egy Mohamedet gyalázó, Amerikában készült amatőr video miatt zavargások törtek ki, már számos halálos áldozat van. 

Ha a RAI engedetlen, a hatóság kíméletlen

2012.09.24. 15:39

szerző: Szeghalmi Veronika

A médiahatóság egy korábbi eset kapcsán már figyelmeztette a közszolgálati RAI csatornát, hogy a politikai kezdeményezések, vélemények bemutatását „megfelelően" biztosítsa műsoraiban. A csatorna azonban nem engedelmeskedett a hatóság felhívásának, és ismét megszegte a korábbi figyelmeztetések előírásait. 

Rádiózás a határon túl II.

2012.09.21. 07:23

szerző: Apró István

Szóltunk már az anyanyelvű rádióhallgatás erőteljes visszaszorulásáról a határon túli magyar népesség körében és említettük azt is, hogy a közszolgálati rádióadók – nyelvtől függetlenül – szintén jelentősen háttérbe szorultak a kereskedelmi adókkal szemben. Kérdés, hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez a különböző társadalmi csoportok, illetve az identitás megőrzésére törekvő vagy az asszimiláció különböző fokán álló rétegek.
szerző: Apró István 

Jövedelem-alapú televíziókészülék üzemben tartási díj?

2012.09.20. 07:22

szerző: Nyakas Levente

Kritikusan fogadta a svéd közszolgálati rádiók és televíziók vezetősége azt a kormányzati tervet, mely szerint a közszolgálati intézményeket a jövőben az jövedelem-alapú adón keresztül finanszíroznák. 

A Google keresésője sem nem demokratikus, sem nem semleges

2012.09.19. 08:36

szerző: Paál Vince

A Google megszabja, hogy mit találunk meg a neten. De vajon mennyire semleges a kereséskor megkapott lista? Sokan mondják, és gondolják, hogy itt az ideje, mondja meg, mit és hogyan szűr meg számunkra a „gugli", ha keresünk valamit. 

Az olaszok is inkább az interneten tájékozódnak

2012.09.18. 09:01

Szerző: Szeghalmi Veronika

Napjainkban az általános tendencia az, hogy az újságokat online keresik az olvasók. Egy nemrég végzett felmérés szerint 2009 óta Olaszországban is emelkedett a napilapokat az interneten olvasók száma, azonban a „hagyományos úton terjesztett" lapok sem szorultak ki teljes mértékben a piacról. 

Rádiózás a határon túl

2012.09.17. 09:50

szerző: Apró István

Határon túli magyar médiakutatás: A médiafelületek szubjektív fontossági sorrendjében (mit választana a kérdezett, ha csak egy médiumból tájékozódhatna) mindegyik régióban a harmadik helyen végzett, s mindössze 10% körüli részarányt ért el a rádióhasználat. Rég letűnt tehát az az idő, amikor az erdélyi, kárpátaljai és bácskai magyar falvakban is, délidőben a Kossuth Rádióból szólt a harangszó és a Krónika bemondóinak hangja visszhangzott a házak között. 

Adásukat megszakítjuk

2012.09.14. 09:24

szerző: Reményi Édua

Szerzői jogokra hivatkozva blokkolta Michelle Obama beszédének videoját a YouTube, hasonló okokból John McCain szenátor szerint az oldal szigorú jogvédő elvei megfojtják a szólásszabadságot. 

Kevesebb rágalmazási és becsületsértési per az Egyesült Királyságban- csalódott celebek, óvatos szerkesztők

2012.09.13. 09:03

szerző: Mayer Annamária

Rágalmazás miatt perli Sir Elton John a Times of London című lapot, mert állítása szerint valótlanul állítottak róla, amikor adómegkerüléssel hozzák összefüggésbe a nevét. Nem fordulhat azonban olyan nagy reményekkel a bírósághoz, mint tette ezt 25 évvel ezelőtt. A legfrissebb brit elemzés szerint ugyanis rágalmazási-becsületsértési perekben mostanában nem olyan sikeresek a celebek, mint a színpadon. 

Halad a tévés digitális átállás

2012.09.12. 09:12

szerző: Paál Vince

Az analóg műholdas vételi lehetőség 2012 áprilisában történt lekapcsolásával Németországban a digitális tévézés nagyot lépett előre. Ma 29,5 millió tv-vel rendelkező német háztartás tévézik digitálisan, ez 10%-kal több mint egy évvel ezelőtt. A műholdas tévézés most már tehát 100%-ban digitalizált, a kábeles terjesztésnek még van hova fejlődnie, ott ugyanis csak a háztartások 48%-a digitalizált, a 18,2 millió bekábelezett háztartásból 8,8 millió. 

Televíziónk nem lehet, de szeretnénk egy rádiót

2012.09.10. 09:43

szerző: Apró István

Kulin Zoltán, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese a kárpátaljai magyarság életének hiteles bemutatásáért és a magyar nyelvű média színvonalának emelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Ebből az alkalomból a Kárpátalja.ma hírportál hosszabb interjút közölt a médiaszakemberrel, amelyből az anyaországi és határon túli magyar média viszonyáról emelünk ki néhány gondolatot. 

Törtaranypolgár

2012.09.07. 09:39

szerző: Reményi Édua

A BBC új muszlim sitcomja indulásakor 187 nézői panaszt "hozott" a csatornának – a panaszok hírére megindult internetes vita segíthet a társadalmi feszültségek csökkentésében. Vagy nem. Az Ofcom is nehéz helyzetbe kerülhet, akár van valakin hijab, akár nincs. 

Az újságíró ne legyen hacker

2012.09.06. 09:56

szerző: Mayer Annamária

A Times korábbi újságírója levelezőrendszer feltörésével jutott információhoz. Az így megszerzett adatok alapján azonosított blogger meg akarta akadályozni a róla megírt leleplező cikk megjelenését, nem sikerült, mert az anonimitás közérdekű ügyben nyilvánosságra hozott információk esetén nem illette meg. Az illegális módszerekhez folyamodó újságírót három évvel a történtek után letartóztatták. 

A Google németországi "€žfekete napja"€?

2012.09.05. 09:58

szerző: Paál Vince

Új jogi védelemben részesülnek Németországban az online portálok tartalmai. A felhasználók bizonyos körének fizetnie kell. A szerzői jog reformjának részeként bevezetendő szabályozás szerepelt a 2009-es koalíciós szerződésben is. A kiadói szövetségek követelték ennek megvalósítását még ebben a választási ciklusban. 

Olaszország esete a Strasbourgi Bírósággal

2012.09.04. 08:47

szerző: Szeghalmi Veronika

1999-ben a műsorterjesztési jogosultságot elnyert Centro Europa 7 csatorna a „piac kapacitásának hiánya miatt" éveken át nem kapott frekvenciát. A Strasbourgi Bíróság ezért – többek között – megállapította, hogy Olaszország megsértette az Egyezmény 10. cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, és 10 millió eurós büntetést szabott ki. 

Délvidéki magyar sajtó: „a világ legjobb magyar nyelvű napilapja”

2012.09.03. 08:46

szerző: Apró István

Az újvidéki Magyar Szó, a délvidéki magyarság egyetlen napilapja történetében hűen leköveti az elmúlt hat évtized fordulatait a régióban, a kisebbségi sors, a történelem és a politika hullámverései ugyanúgy hányták-vetették azt is, mint olvasóit. 

Kanada négy legjelentősebb online lapja fizetőssé vált

2012.08.31. 08:35

szerző: Nyakas Levente

A kanadai Postmedia sajtókonglomerátum az eddig ingyenesen elérhető, négy legjobban jegyzett lapjának online verzióját, az Ottawa Citizent, a Vancouver Province-et, a Vancouver Sunt és a National Postot augusztus 21-étől előfizetés ellenében tette elérhetővé. A sajtóvállalat az előfizetéses rendszert a díjainak fokozatos emelésével próbálja bevezetni. 

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek

2012.08.30. 08:15

szerző: Reményi Édua

._{X .}X (olvasd: a kalózlobogó halálfejének egyetlen szeme sír, nevet): míg a német szövetségi törvényszék (Bundesgerichtshof) a múlt héten kimondta, hogy a „nagymédia" kiváltságai előbbre valók a szolgáltatók anyagi jóléténél és a fogyasztók személyiségi jogainál, a szomszédjukban az Hollande-kabinet átszabni készül a francia internetes szerzői jogvédelmi hatóság büdzséjét és profilját. 

„A király meztelen”

2012.08.29. 09:50

szerző: Mayer Annamária

Harry herceg ruha nélküli fotói láttak napvilágot egy amerikai pletykaoldalon, a brit sajtó nem közölte tovább a kínos képeket. Meddig terjed a magánszféra védelme és a Sajtópanaszokat Vizsgáló Bizottság (Press Complaints Commission) hatásköre? 

Közeleg az okostévék korszaka

2012.08.28. 08:38

Szerző: Paál Vince

Egyelőre még a tévénézés a legelterjedtebb szórakozás, a tévé-csatornák azonban nem ülhetnek babérjaikon. Konkurenseik, mint pl. a Google, a YouTube vagy az Apple előzni készülnek. 

A közösségi média és az újságírók kapcsolata Olaszországban

2012.08.27. 09:51

szerző: Szeghalmi Veronika

Figyelembe veszik, ugyanakkor a hírszerkesztés során nem az elsődleges forrás. Így lehetne összefoglalni egy olasz felmérés eredményeit, amely a közösségi média újságírókra gyakorolt hatását méri. 

Voxpop: gondolkodom, tehát (a Facebookon/a Facebookon nem) vagyok

2012.08.24. 09:52

szerző: Reményi Édua

Számos űrlapon már kötelezően kitöltendő mező a mobiltelefonszám és az e-mail cím, pedig a mobil- és internet-penetráció közel sem teljes. Az efféle diszkrimináció helyett nagyobb nyilvánosságot kap az a tendencia, hogy az álláskeresőktől az interjún elkérik a Facebook-fiókjuk adatait. És van, aki meg is adja. 

A legnagyobbakkal is megeshet? – Plágiumbotrány a CNN-nél

2012.08.23. 09:24

szerző: Mayer Annamária

Plágiumbotrányba keveredett a CNN és a Time magazin tudósítója, aki a Yale-en és a Harvardon tanult, a Foreign Affairs külpolitikai magazinnak volt az ügyvezető igazgatója és tíz éven át a Newsweek International szerkesztőjeként is dolgozott. Fareed Zakariát a tévécsatorna határozatlan időre, a magazin egy hónapra felfüggesztette a munkavégzés alól. Elképzelhető hiteles újságírás egy ilyen etikai vétség után? 

Eldugott világok

2012.08.22. 10:23

szerző: Apró István 

Érdekes cikk jelent meg az erdély.ma oldalán, valójában nem is túl távoli, számunkra azonban szinte nem is létező helyekről, mint a gagauzok és a moldávok földje. Önmagában persze ez nem lenne túl érdekes, hiszen puszta létezésükről azért tudunk, de magyar vonatkozásban már tényleg ritkán hallhatunk róluk.

Ausztrália a közösségi oldalak szabályozásának útján?

2012.08.21. 09:26

szerző: Nyakas Levente

Egy, a Facebookon közzétett rasszista tartalom körül kialakult felháborodás nyomán az ausztrál politikusok a közösségi média szabályozhatóságáról kezdtek polémiába. A tartalomszabályozással kapcsolatos vita azt követően lángolt fel, hogy a Facebook nem volt hajlandó azonnal levenni a sértőnek ítélt online tartalmat, mely eltávolítását követően másutt új életre kelt. 

Barátok barétban – (majdnem) minden francia tudja, mi a közösségi oldal

2012.08.20. 10:48

szerző: Reményi Édua

A megkérdezett francia netezők 99% százaléka ismer legalább egy közösségi oldalt, több mint háromnegyedük egynek vagy többnek is tagja, és csak harmaduk nem használja napi rendszerességgel a közösségi fiókját – derül ki a Médiamétrie idei felméréséből. 

A KJM nem kegyelmez, ha emberi méltóságról van szó

2012.08.17. 08:32

szerző: Mayer Annamária

A német Ifjúságvédelmi Médiabizottság (Kommission für Jugendmedienschutz – KJM) a családon belüli erőszakkal foglalkozó Super Nanny c. sorozatot fedte meg szenzációhajhász ábrázolásmódja miatt. A KJM szerint a társadalmi probléma bemutatásához nem szükséges a testi és lelki terror képi és hanghatásokkal dramatizált feldolgozása. A csatorna és az önszabályozó szerv másként látja. 

A televíziód megfigyel téged

2012.08.16. 08:43

szerző: Paál Vince

Az e-book-olvasókat már régóta megfigyelik. Július óta ezt teszi a Telekom is, digitális tévé-szolgáltatása révén figyelemmel kíséri ügyfelei fogyasztását – legalábbis Németországban. Akik e-bookkal rendelkeznek, MP3-albumokat és hasonlókat vesznek az Amazonon vagy az iTuneson, azokról eléggé pontosan tudják ezek a vállalatok, hogy milyen könyveket olvasnak, mely dalokat hallgatják, mely show-kat nézik. Ezek és más vállalatok azonban most már azt is tudni kívánják, milyen gyakran olvasunk vagy tévézünk. És nem sok esélyt adnak, hogy ezeket az információkat eltitkoljuk előlük. 

In Medias Res – folyóirat a sajtószabadságról és a médiaszabályozásról

2012.08.15. 08:57

szerző: Nyakas Levente

A Complex kiadó gondozásában és a Médiatudományi Intézet szakmai támogatása mellett megjelent az In Medias Res folyóirat első száma. A tudományos folyóirat olvasói segítségével olyan nyitott fórum kíván lenni, ahol az érdeklődő közönség megfontolandó, vagy vitákat gerjesztő gondolatokra lelhet a sajtószabadság és a médiaszabályozás területén. 

Összehasonlító médiakutatás a határon túli magyar közösségek körében

2012.08.14. 09:00

szerző: Apró István

A médiatudományi Intézet irányításával nemrég lezárult az a négy országban (Románia, Szlovákia, Szerbia és Ukrajna) élő magyar közösségek körében végzett kutatás, amely reprezentatív mintán, összehasonlító módon vizsgálja a határon túli magyarok médiafogyasztását. 

Freedom House-jelentés az olasz sajtószabadságról

2012.08.13. 08:57

szerző: Szeghalmi Veronika

Az amerikai Freedom House 2012-es jelentése szerint Olaszországban a „kevesebb Berlusconi, nagyobb sajtószabadság" elve érvényesül. A cikket a Giornale napilap közölte. 

Szilícium-völgyek Európában

2012.08.10. 10:19

szerző: Reményi Édua

A geekek nem nyaralnak: már megvan az Európai Unió Jeremie-programjának székhelye, Berlinben több startup-központ is létrejött, és a BBC után az Irish Times is inkubátor-programot hirdet. A francia cyber cowboyok meg menni Amerika. 

Már a madarak sem csiripelhetnek akármit - A Twitter kitiltotta az olimpiai közvetítést kritizáló felhasználóját

2012.08.09. 09:05

szerző: Mayer Annamária

A Twitter arról híres, hogy ott bárki bármit leírhat, ha az nem ütközik a mikroblog szabályzatába. A szólásszabadság zászlóshajójának tekintett oldal ritkán alkalmazza a kizárást, most azonban nem jó színben tüntette fel magát azzal, hogy a brit Independentnek író amerikai újságíró felhasználói fiókját felfüggesztette, arra hivatkozva, hogy az újságíró közzétette az NBC olimpiai közvetítéséért felelős Gary Zenkel e-mail címét. A valódi okot azonban sokan abban látják, hogy Guy Adams kritizálta az olimpiai közvetítést, amelynek hivatalos „narrátora" az amerikai médiaszolgáltatóval kötött megállapodás alapján a Twitter lett. 

A biztonság az első – a felhők használói aggódnak az adataik miatt

2012.08.08. 09:31

szerző: Paál Vince

A közösségi oldalak használói több mint háromnegyedének adatvédelmi aggályai vannak, amikor adataiknak az internetre való feltöltéséről van szó. Ez derül ki az F-Secure internetes biztonsággal foglalkozó vállalat felméréséből. 

Új, a hírek áláthatóságának biztosítására törő online hírplatform indul a jövő év elején Byus néven

2012.08.07. 09:18

szerző: Nyakas Levente

Egy új hír- és véleményportál indul a következő éve elején, melyet a Japán cunamival kapcsolatban tapasztalható félretájékoztatás-hullám inspirált. A Byus néven futó hírportál alapvető célja az, hogy kritikus szemmel vizsgálja a híreket, egyben egy új üzleti modell bevezetésével is kísérletezik. 

Cenzúra, öncenzúra, közszolgálatiság, sajtószabadság, etika – további médiatémák Tusványoson

2012.08.06. 08:27

szerző: Apró István

A július utolsó hetében lezajlott 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban további két panelbeszélgetésen is a média volt a fő téma. Az egyiken az újságírói etikáról folyt a diskurzus, a másik a sajtószabadság, az öncenzúra és általában a közszolgálatiság kérdéseit feszegette, újságírók, írók, politikusok és más közéleti személyiségek részvételével. 

Bejárat a negyedik végtelenbe

2012.08.03. 08:40

Szerző: Reményi Édua

Míg a diákok számára oly távolinak tűnhet a szeptemberi iskolakezdés, hogy abban tán még a párhuzamosok is csak távolról üdvözlik egymást, az évi 600 milliárd dolláros oktatási piacra próbál betörni a NewsCorp. az Amplify-jal, az Edmodo pedig újabb 25 milliót gründolt fejlesztésre. 

Vége az anonimitásnak? A YouTube a felhasználók teljes nevét akarja

2012.08.02. 08:20

szerző: Mayer Annamária

A YouTube ezentúl a felhasználók teljes nevét kéri egy feltöltéshez vagy hozzászóláshoz. Aki rendelkezik Google-fiókkal, annak be sem kell mutatkozni, már ismeri a tárhely-szolgáltató. Ha igazolta személyazonosságát, szabad a véleménynyilvánítás. Éljen a civilizált, befektetőknek kedves és jogsértésektől mentes internethasználat... 

Az Európai Bizottság tájékoztatást vár az AVMS irányelv harmonizációjának állásáról

2012.08.01. 14:18

szerző: Nyakas Levente

Az Európai Bizottság további információkat vár négy tagállamtól az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMS irányelv) implementációjának állásáról. 

A gyerekek alig használják az online jelzőrendszereket

2012.08.01. 09:09

szerző: Paál Vince

Azoknak az európai gyerekeknek, akik valamilyen nem kívánatos online tartalommal szembesültek, csak 13%-a jelezte azt az erre a célra felállított online jelzőrendszereken. Magyarországon a helyzet még rosszabb, hiszen csupán a gyerekek 2 százaléka vett igénybe ilyen eszközt – állapította meg az EU Kids Online kutatató hálózat jelentése. 

A jogellenes tartalomközvetítés bírói megállapítása

2012.07.31. 09:46

Szerző: Szeghalmi Veronika

A bíróság döntheti el, hogy az internetes kereső-szolgáltatók által közvetített tartalmak közül melyek jogellenesek – fejti ki ítéletében a firenzei bíróság. Az ítélet az eddig bevett felfogás ellenkezőjét szentesíti. 

A sajtóról Tusványoson

2012.07.30. 08:10

szerző: Apró István

Panelbeszélgetést tartottak múlt csütörtökön az idei 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a romániai magyar sajtó helyzetéről és jövőjéről. Az előadók, Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője és Fall Sándor, a Krónika volt főszerkesztője többek között arra a kérdésre keresték a választ, mekkora hatással van a politikum a médiaorgánumokra, mennyire változtatott a nyomtatott sajtó helyzetén az online média elterjedése, és egyáltalán, mi a nyomtatott sajtó a teendője ahhoz, hogy túléljen a gyorsan változó körülmények között. 

A következő sorok alkalmasak lehetnek a nyugalom megzavarására: a Hannibálért megrovás jár a BILDnek

2012.07.27. 09:22

szerző: Mayer Annamária

Nem elég, hogy a cikk morbid párhuzamot vont egy kegyetlen gyilkosság és a Hannibál c. film között, megsértette az áldozat jogait, és kérdéses, hogy megfelelően járt -e el a gyanúsított egészségügyi adatai tekintetében. A szenzációhajhászásra nyilvános megrovás a német Sajtótanács válasza. 

Ötkarikás ostor: fesd az ördögöt a falra!

2012.07.26. 09:22

szerző: Reményi Édua

Az Olimpiáig már csak néhány nap van hátra, így elég nagyot szólhat a Brandálok óriásplakát-visszafoglaló kampánya, amelyben a főváros mellett Birminghamben, Bristolban, Leedsben és Manchesterben összesen 33 hirdetési felületet változtattak meg eddig, és további 17-ét tervezik. 

Egy bírósági végzés eltiltotta a BBC-t a 2011-es londoni zavargásokról készült műsorának sugárzásától

2012.07.25. 08:16

szerző: Nyakas Levente

A Guardian és a London School of Economics által készített kutatás tanúvallomásain alapuló filmdráma este kilencre tervezett vetítését tiltotta be a bíróság. A BBC jogászai fontolóra veszik fellebbezés benyújtását a bírósági azon végzése ellen, mely „további döntésig egyetlen egy médiumban sem engedi" a film vetítését. 

Az interjúk jóváhagyásának labirintusában

2012.07.24. 08:04

​szerző: Paál Vince

Az interjúk jóváhagyására vonatkozó parttalan kívánságok elhárítására sok újság trükkhöz folyamodik annak érdekében, hogy az utólagos korrekciókra vonatkozó kéréseket megkerülhessék. Egyszer szerkesztőségi beszélgetés lesz az interjúból, máskor pedig a törölt részek a főszöveg mellett külön keretben jelennek meg. De feltehetjük a kérdést, hol a határ, amikor az eljárás már aggályokat vet fel.

Kódolt műsorok, megsértett jogok

2012.07.23. 06:53

szerző: Szeghalmi Veronika

A Sky Italia beperelte a közszolgálati RAI csatornát, mert az bizonyos műsorait kódolttá tette. A bíróság határozatában kifejtette, hogy ezzel a közszolgálati csatorna megsértette az általa aláírt műsorszolgáltatási szerződést, és akadályozta a polgárok tájékozódáshoz való jogát.

Egyre népszerűbbek a hírportálok a határon túl is

2012.07.20. 10:02

szerző: Apró István

A nyomtatott sajtó egyelőre még meghatározó a határon túli magyar közösségek körében, de mind többen tájékozódnak napi szinten az internetes hírportálok segítségével is – hangzott el többek között Szinevéren, a múlt heti, XX. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen.

Nem esik le a tantusz a Nagy Almában: ingyen kap-csol-tak...

2012.07.19. 09:54

szerző: Reményi Édua

Telefonfülke-forradalom zajlik New Yorkban: a város több mint 12000 köztéri telefonállomása válhat díjmentes wi-fi hotspottá.

Kutya baja sem lett az ITV1-nek

2012.07.18. 10:48

szerző: Mayer Annamária

Lehet kutyát nyerni egy szórakoztató műsorban. A brit médiahatóság elutasította az ITV1 Lemonaid c. műsorszámát kifogásoló több száz panaszt, amelyekben a nézők azt kifogásolták, hogy a nyereményjáték győztese egy kutyát vihetett haza. Az Ofcom megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem sértette meg a Broadcasting Code szabályait, de elmulasztotta a közönséget megfelelően tájékoztatni a kutya jólétéről.

A „rágalmazás-turizmus” nagy veszélyt jelent a véleménynyilvánítás szabadságára

2012.07.17. 08:58

szerző: Nyakas Levente

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által július 5-én kibocsátott Nyilatkozat felhívja a tagállamok figyelmét, hogy az ún. rágalmazásturizmus súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a tájékozódáshoz fűződő jogot. Az aránytalanul alkalmazott rágalmazási jog „dermesztő hatással” (chilling effect) lehet véleménynyilvánítás szabadságára, sőt a rágalmazásturizmus egyes esetekben a kritikus és oknyomozó média megfélemlítését és elhallgattatását célozza.

A leköszönő elnök értékelése az olasz médiahatóság munkájáról

2012.07.16. 15:56

szerző: Szeghalmi Veronika

A közelmúltban megválasztották az olasz médiahatóság új elnökét és tagjait. A hatóság volt elnöke „Bilancio su mandato 2005–2012” című összefoglalójában értékelte a hatóság munkáját.

Határon túli magyar nyelvű médiumok 2010/2011

2012.07.13. 08:45

szerző: Apró István

Az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézete gondozásában megjelent egy, a határon túli magyar nyelvű médiumokat bemutató kiadvány. A jórészt 2010 során végzett (némely területeken 2011-ben lezárt) felmérés a határon túli magyar médiumok helyzetének feltárását célozta meg a négy legnagyobb határon túli magyar közösség (Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja) körében.

Tolle, lege, töltsd le, olvasd

2012.07.12. 11:00

szerző: Reményi Édua

Míg a digitális könyvek megjelenítésére alkalmas eszközök terjedése és az e-könyvolvasás meghonosodása örömmel töltheti el a szíveket, a felhasználókban kétséget ébreszthet könyvolvasási szokásaik rögzítése és adataik harmadik személynek eladása. 

Vita a médiapluralizmusról és az új médiáról az Európai Parlamentben

2012.07.11. 10:26

szerző: Nyakas Levente

A Leuveni Egyetem, a Honourable Society of Gray’s Inn (London) és a Centre for Media Pluralism and Media Freedom (Firenze) 2012. június 27-én vitafórumot szervezett a médiapluralizmusról és új médiáról az Európai Parlamentben. 

Az UEFA ismét trükközött az „élő” képpel

2012.07.10. 11:08

Szerző: Paál Vince

Ismételten a mérkőzés előtt készült képek kerültek be az élőközvetítésbe. Szinte még el sem csitultak a „Löw megvicceli a labdaszedőfiút” eset verte hullámok, amikor az UEFA megint manipulált az élő közvetítés során. A német tévések megdöbbenésüknek adtak kifejezést.

Az istenkáromlás megítélése az olasz médiahatóságnál

2012.07.09. 18:14

Szerző: Szeghalmi Veronika

Az olasz médiahatóság 51.640 eurós bírsággal sújtotta a Grande Fratello valóságshow-ban elhangzott istenkáromló kifejezések miatt a Canale 5-ét. A trágár játékosokat a versenyből azonnal kizárták.

Élt 65 évet?

2012.07.06. 09:52

szerző: Apró István

A hírek szerint júliustól nem jelenik meg többé nyomtatásban a bukaresti Új Magyar Szó. A kolozsvári Krónika című napilap úgy tudja, hogy az Új Magyar Szót megjelentető Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a további kiadáshoz szükséges forrásokat.

Újságírók az utcasarkon - üzleti alapú újságírás a BBC-nél

2012.07.05. 21:06

Szerző: Reményi Édua

Megrökönyödést keltett az új elvárás: a BBC riportereinek gazdasági tervet is kell mellékelniük munkásságuk bemutatásához a belső vizsgálat során.

Az Ofcom bekeményített: az Agatha Christie-film után egy 1930-as évekbeli dal szövegét találta jogsértőnek

2012.07.04. 16:20

Szerző: Mayer Annamária

A brit közszolgálati csatornának a múltkor a Halál a Níluson c. film miatt kellett pironkodnia, most a Sun Has Got His Hat On c. szám rasszista szövege miatt indult ellene vizsgálat.

Murdoch médiaimpériumát felosztják

2012.07.03. 09:06

Szerző: Paál Vince

Az ausztrál milliárdos, Rupert Murdoch Egyesült Államok-beli médiakonszernjét két vállalatra bontják szét. A nagyobb nyereséget adó film- és tv-ipart leválasztják a megtépázott újság- és könyvkiadásról.

Felmérés a közösségi média „hírterjesztéséről”

2012.07.02. 15:01

Szerző: Szeghalmi Veronika

A Tekgroup által készített felmérés szerint a közösségi médiumok nagy szerepet játszanak a hírek terjesztésében, és a megkérdezettek jelentős hányada szerint bár a hivatalos hírforrások továbbra is fontosak maradnak, a közösségi média által közvetített hírek uralkodóvá válhatnak.

Egy újabb médiastratégia

2012.06.29. 08:12

szerző: Apró István

Az egységes magyar médiastratégia tervezetének kidolgozása mellett döntöttek a külhoni magyar újságíró-egyesületek vajdasági közgyűlésükön.

Közösségi svédcsavarbehajtó

2012.06.28. 09:57

szerző: Reményi Édua

Megosztotta az internetes társadalmat Svédország hivatalos Twitter-oldalának múlt hétre választott szerzője a bejegyzéseivel – Svédország azonban kitartott mellette.

Az Ofcom sem nézi jó szemmel, hogy a PCC fogatlan tigris

2012.06.27. 10:12

szerző: Mayer Annamária

A médiahatóság szerint is az lenne ideális, ha a panaszbizottság hatékony szankcionálási jogkörrel rendelkezne és a sajtó szabályozása törvényes alapokra épülne.

Nem minden élő, ami „live”?

2012.06.26. 10:41

szerző: Paál Vince

AZ UEFA csalt a jelenetnél, amikor Joachim Löw, a Nationalelf mestere megviccelte a labdaszedő fiút. Löw a Hollandia–Németország EB-csoportmérkőzés alatt tréfából, hátulról kiütötte az egyik labdaszedő fiú hóna alól a labdát, majd barátságosan rámosolyodott, jelezve, hogy csak vicc volt. Legalábbis az élő közvetítésben így nézett ki a helyzet. Valójában azonban a jelenet a mérkőzés előtt történt, ismerte el később az UEFA.

Új olasz médiahatóság

2012.06.25. 10:34

szerző: Szeghalmi Veronika

A médiahatóság új elnökének és tagjainak kinevezési és választási eljárása Olaszországban nagy felháborodást váltott ki. A kritikák a Médiahatóság függetlenségét kifogásolták.

Jogdíjköteles népdalok?

2012.06.22. 11:29

szerző: Apró István

Furcsa vita folyik a szomszédos Szlovákiában: kell-e jogdíjat fizetni a szervezőnek, mondjuk egy falunapon, gyermekek által elénekelt dalok után. A Hivatal a hatályos törvényre hivatkozva kitartóan azt állítja, hogy kell, míg a közvélemény érthető okokból felhördült.  A szlovák kulturális minisztérium a jogszabály megváltoztatását fontolgatja.

Agatha Christie és a cenzúra esete az Egyesült Királyságban

2012.06.21. 09:27

Szerző: Mayer Annamária

Három évtized és száz vetítés után ki kellett vágni az öngyilkos jelenetet A Halál a Níluson c. filmből, mert egy néző panaszt nyújtott be a brit médiahatósághoz. Az ITV 21 óra előtt már csak a vágott, kiskorú nézők számára is ajánlott verziót sugározhatja.

A trollok támadása

2012.06.20. 12:53

Szerző: Reményi Édua

Ha elfogadják a törvénytervezetet, az Amerikai Egyesült Államokban lekérhetik  az internet-betyárok személyes adatait az általuk becsületsértő vagy zaklató megjegyzésekkel illetett személyek, illetve ha a hatósággal együttműködnek, az internetszolgáltatókat is jobban védi majd a trollok ellen indított perekben a törvény.

Kétpólusú olasz médiapiac

2012.06.19. 12:58

Szerző: Szeghalmi Veronika

Olaszországban a Radiotelevisione Italia S.p.a (RAI) és a Mediaset S.p.a. vállalata megosztja a televíziós közönséget és a reklámbevételi forrásokat is, ezáltal „duopóliumot” alkot a médiapiacon. A két piacvezető vállalat mellett a médiapiac más szereplőinek továbbra is nehéz feladat a versenyben maradás.

Egy megújult polgári hetilap Erdélyben

2012.06.18. 10:22

Szerző: Apró István

Sokadik megújulását éli a Kolozsváron szerkesztett Erdélyi Napló. A rendszerváltozáskor napilap, majd hetilap formájában megjelenő, önmagát polgári sajtóorgánumként definiáló lap nemrég új kiadóval, új főszerkesztővel és frissülő arculattal lépett olvasói elé.

A netről a Híradóba

2012.06.15. 09:21

Szerző: Paál Vince

Gondot jelent a televízióknak, ha fontos eseményekről nem állnak rendelkezésre képek. Az ARD-nél azonban nincs így: szerkesztők kutatnak a közösségi internetoldalakon a megfelelő tartalom után. Igaz, a klipek valódiságának ellenőrzése bonyolult feladat.

Gyerekek a hálóban

2012.06.14. 10:15

Szerző: Reményi Édua

Milliószám vannak most is 13 évesnél fiatalabbak a közösségi oldal regisztrált és aktív felhasználói között, a FB-ról felröppent hír, hogy lejjebb szállítja a regisztrációs korhatárt, mégis sokkolja a szülőket: szerintük nem helyes, hogy a Zuckerberg-birodalom a gyerekeket is megpróbálja magához láncolni.


Oknyomozás Mátyás királyként

2012.06.13. 14:41

Szerző: Mayer Annamária

Günter Wallraff, a legendás német oknyomozó újságíró, aki álruhában járja hazáját, legutóbb egy német csomagküldő szolgálatot leplezett le. Napi 14 órát is dolgoznak a munkások felháborítóan alacsony bérükért, derítette ki. Az ügy azonban a nézőket nem, csak az érintett céget botránkoztatta meg. Wallraffnak valószínűleg nincs félnivalója, sajátos módszere miatt ugyanis már sokszor állt bíróság előtt, de még sosem ítélték el.

Magyar –szerb jogi és közigazgatási szótár

2012.06.12. 10:01

szerző: Apró István

Az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott az első magyar–szerb jogi és közigazgatási szótár, amelynek jelentős (reményeink szerint pozitív) hatása lehet a vajdasági magyar média nyelvhasználatára is.

Hírek helyett szórakoztató műsorok

2012.06.11. 12:38

Szerző: Paál Vince

A ZDF, a második német közszolgálati TV-adó takarékossági okokból megszünteti a Blickpunkt (Nézőpont) c. tartományi magazint.

A médiatartalmak veszélyeire figyelmeztető előadás-sorozatot indít az olasz médiahatóság regionális szervezete

2012.06.11. 11:16

Szerző: Szeghalmi Veronika

Az AGCOM munkáját regionális szinten segítő Coordinamento Nazionale dei Comitati Regionali per le Comunicazioni (CORECOM) Campania régióban működő szervezete az „ártalmatlannak tűnő” médiatartalmak veszélyeire figyelmeztető előadás-sorozatot szervez. 

Kis veréb – nagy(-)ágyú: megcsipkedné a kék madár a lájk hüvelykujját

2012.06.08. 12:04

Szerző: Reményi Édua

A Twitter egy éve nyitott európai kommunikációs részlege nyilvánosságra hozta, hogy PR-ügynökséget keres a brand újrapozicionáláshoz: több ügyfélre és felhasználóra van szüksége, hogy a Facebook komoly vetélytársává válhasson.

Nem engedi eluralkodni az öngyilkosság szenzációhajhász bemutatását a német Sajtótanács

2012.06.08. 08:56

Szerző: Mayer Annamária

A Presserat három sajtóterméket is megrovásban részesített az öngyilkosság bemutatására vonatkozó alapelvek megsértése miatt. Bizonyított tény, hogy az öngyilkosságot hibásan, szenzációhajhász módon bemutató tudósítások utánzó magatartást válthatnak ki az öngyilkosságot fontolgató emberekből, ezért az erről szóló hírek felelősségteljes bemutatására a WHO is ajánlást fogalmazott meg, amelynek előírásai az egyes országok kötelező erővel nem rendelkező iránymutatásaiban is szerepelnek.

Marad a koncessziós díj Szlovákiában

2012.06.07. 11:54

szerző: Apró István

Életbe lépése előtt törli a szlovák parlament azt, az előző kabinet által kieszközölt  törvénymódosítást, amely megszüntette volna a közmédiumok részére fizetendő díjat.

A droghasználat nem show-elem

2012.06.06. 11:40

Szerző: Szeghalmi Veronika

Az Associazione per la Difesa e L’orientamento dei Consumatori (ADOC) civil szervezet az olasz tehetségkutató műsorban bemutatott kábítószer-használat miatt kéri a médiahatóság intézkedését. A szervezet szerint a bemutatott képek sértik a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokat.

Nyomtak egy nagy „nemlájk”-ot a Facebooknak. Besszel indul a cég tőzsdei idővonala

2012.06.05. 10:24

Szerző: Reményi Édua

Erős kezdés után gyors visszaesés – az egy hete bevezetett NASDAQ:FB árfolyamesése a befektetőknek nagy anyagi kárt, a Facebooknak hatalmas presztízsveszteséget okoz. Magával ránthatja a mélybe a részvény-probléma az egész céget?

Amit a madarak csiripelnek, avagy a Twitteren közölt információk hitelessége

2012.06.04. 14:38

Szerző: Mayer Annamária

Manapság az a fontos, hogy a hírversenyben első legyél, nem az, hogy igazat szólj – állítja Jerry Lanson amerikai újságíró, író, tanár, blogger, aki etikai kódexben szabályozná a tweetelési protokollt az ellenőrizetlen információk feltartóztatása érdekében.

A Pro7 német kereskedelmi csatornának 75 ezer eurót kell fizetnie

2012.06.01. 10:37

Szerző: Paál Vince

A Szövetségi Közigazgatási Bíróság döntésével megerősítette a tartományi médiahatóságok jogosítványait. A döntés értelmében a médiahatóságok követelhetik azt a reklámbevételt, amit a TV-adók jogsértő műsorokkal szereznek, amennyiben arra a tartományi médiatörvény lehetőséget ad

Rosszabb-e az orvosság, mint a kór maga?

2012.05.31. 11:45

Szerző: Pogácsás Anett

A 2011 júliusában a brit sajtószabályozás újragondolásához szükséges közmeghallgatások lebonyolításával, majd a reformjavaslatok kidolgozásával megbízott angol bíró, Sir Brian Henry Leveson továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy nélkülözhetetlen a sajtó törvényi szabályozása, és 2012. május 23-i bejelentése értelmében egy hatékony jogosítványokkal ellátott ombudsmani tisztség megalkotása is szükségesnek látszik az Egyesült Királyságban.

Fogyaszt a média? Civil, szakmai és kormányzati nyomás és média-önszabályozás az egészséges emberképért

2012.05.30. 13:00

Szerző: Reményi Édua

Az egészséges szép! szól a Vogue-csoport új mottója, amelynek értelmében a brit, francia és kínai kiadványuk hasábjain júniustól, egy hónapos késéssel pedig a japán változatban sem szerepeltetnek túl sovány modelleket. Természetesen az amerikai Vogue is az első körben teszi magáévá az új elvet, miszerint sem 16 év alatti, sem túlságosan alacsony testtömegindexű modellt nem foglalkoztatnak.

Tévénézési szokások, határon innen és túl

2012.05.30. 12:54

Szerző: Apró István

Intézetünk szervezésében a múlt év utolsó hónapjaiban fejeződött be az a kérdőíves adatfelvétel, amely a négy legnagyobb határon túli magyar közösség (Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja) körében vizsgálta a médiafogyasztási szokások, az anyanyelv használat és az identitás megőrzés közötti összefüggéseket. Az összehangolt kérdőíveknek és lekérdezési időintervallumnak köszönhetően a kapott adatbázisok összehasonlító módon elemezhetőek és értékelhetőek.

Nem volt törvénysértő a Pesty Fekete Doboz

2012.05.30. 10:04

A Médiatanács Pesty László „A cigány-magyar együttélés” című dokumentumfilmje tárgyában több beadványt is vizsgált. A hatósági vizsgálat nem állapított meg jogsértést.

Változó idők – változatlan reklámok

2012.05.29. 11:43

Szerző: Paál Vince

Az újságban elhelyezett reklám és a plakát ugyanolyan hatásosan ösztönöz vásárlásra, mint 60 évvel ezelőtt.

Online cenzúra, vagy a „kalózkodás” elleni védelem?

2012.05.29. 11:22

Szerző: Szeghalmi Veronika

Nagy felháborodást váltott ki az olasz médiahatóság, az AGCOM „kalózkodás elleni” rendelettervezete, amelynek elfogadása sokak szerint cenzúra érvényesítéséhez és a szabályozó hatóság hatalmának növekedéséhez vezethet.

Konferencia kis plusszal

2012.05.25. 11:19

Szerző: Reményi Édua

A nyomtatott sajtó bevezetése az onlájn világba fából vaskarikának tűnik, a brit kiadói szövetség (Professional Publishers Association – PPA) konferenciája azonban nem hályogkovácsok ötletbörzéje volt. Új üzleti modell lehet a hibridsajtó.

A brit panaszbizottság nem lehet többé fogatlan tigris

2012.05.25. 10:38

Szerző: Mayer Annamária

A Press Complaints Comission (PCC) elnöke szerint az önszabályozásba vetett bizalom elvesztése után a színvonalas és felelősségteljes sajtóhoz csak egy erőteljes, hatékony testületen keresztül vezet az út, amely ha kell, pénzbüntetéssel éri el célját. A brit sajtószabályozás újragondolása sok javaslatot hozott felszínre, amelyek nagy része a szigorításban látja a megoldást.

Elfogadták a lekérhető médiaszolgáltatást nyújtók által fizetendő díjak összegét 2013 áprilisáig meghatározó szabályzatot az Egyesült Királyságban

2012.05.24. 11:24

Szerző: Pogácsás Anett

Az Egyesült Királyságban komoly hangsúlyt fektet a lekérhető médiaszolgáltatások társszabályozó testülete, az ATVOD arra, hogy valamennyi, a törvény értelmében a hatáskörük alá tartozó szolgáltató regisztrálja magát a nyilvántartásukban, és fizesse meg a nyújtott szolgáltatás alapján rájuk kiszabott díjat. Az erre meghatározott díjtáblázat ésszerű, és a szolgáltatások forgalma és típusa alapján több csoportot is meghatároz, 2012 áprilisától pedig az egy szolgáltató által fizetendő összeg felső határát is meghatározza.

Sajtófennforgás Lengyelországban

2012.05.24. 09:19

Szerző: Apró István

Múlt hétfőn több lengyelországi lap üres első oldallal jelent meg, tiltakozásul a szenátus elképzelése ellen, miszerint a médiatörvényt úgy módosítanák, hogy a jövőben az újságoknak helyreigazítás helyett az érintett személyek válaszát közöljék egy-egy sérelmezett cikk nyomán. Ezt a választ minden esetben meg kellene jelentetni, a lapfőszerkesztők azonban hevesen tiltakoznak, mondván, hogy a törvénymódosítás után a tényekre való szorítkozás helyett az újságokat sértődött emberek reakciói árasztanák el.

A Spiegel-affér folytatódik

2012.05.23. 16:46

Szerző: Paál Vince

Szabadon hozzáférhetővé vált, majd újra zár alá került az a dokumentum, amely 50 évvel ezelőtt kiváltotta a Spiegel-afférként elhíresült esetet.

Bírság a román hírtelevíziónak

2012.05.23. 15:04

​Szerző: Szeghalmi Veronika

A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elmarasztalta a Romania TV-t a „Székelyföld elmagyarosításáról”" szóló adásában elhangzó egyoldalú tájékoztatás miatt.

Állati méltóság az Egyesült Királyságban

2012.05.22. 13:46

Szerző: Mayer Annamária

Csaknem 200 panasz érkezett a brit médiahatósághoz, amiért az ITV1 csatorna Lemonaid c. műsorában a nyereményjáték győztese egy kutyát kaphatott ajándékba. Az Ofcom vizsgálatot indíthat annak megállapítására, hogy a műsorszám megsértette-e a Broadcasting Code szabályait.

A gerillák és a felhők. Mennyibe került a későn jövő GDrive-nak (legalább) 15 percre a hírnév?

2012.05.22. 08:13

Szerző: Reményi Édua

Nem látszik a Google Drive fájától az erdő: vagy újra kell gondolni a fájl–felhő-viszonyt, vagy mesterien adtak el egy már évekkel ezelőtt is meghaladott szolgáltatást.

„Az anonimitás ösztönözheti a szólásszabadság érvényesülését, ugyanakkor a felelősségvállalásra nézve épp ellenkezőleg hat.”

2012.05.21. 14:04

Szerző: Pogácsás Anett

A fenti megállapítás  a brit törvényjavaslat-előkészítő bizottság 2011 októberi anyagában volt olvasható („Anonymity may encourage free speech but it also discourages responsibility”, Draft Defamation Bill Committee). Az anonimitás e kettős jellegére tekintettel a törvényjavaslat ezért egy sajátos rendszert vázolt, amelyre 2012 februárjában megszületett a brit kormány válasza is.

Védjük meg a gyermekeket a politikai kampányoktól!

2012.05.21. 13:59

Szerző: Apró István

Szerbiában, a nemrég lezajlott parlamenti és helyhatósági választásokat kapcsán a vajdasági tartományi ombudsman közleményt adott ki, amelyben arra szólítja fel a politikai pártokat és a médiát, hogy tartózkodjanak a gyermekekkel való visszaélésektől a politikai kampányokban. Az ombudsman szerint a választások előtti kampány tipikusan olyan időszak, amikor a politikusok érdeklődése feltűnően megnő a gyermekek jogai és helyzete iránt.

A Freedom House jelentésének 25 állításáról

2012.05.17. 11:29

Az Egyesült Államokban székelő Freedom House 2012. május elején tette közzé szokásos éves jelentését, amelyben a sajtószabadság állapotát méri fel az egyes országokban a 2011-es évre vonatkozóan. 

Szalai Annamária levele Kim Lane Scheppele részére

2012.03.26. 13:30

"Nagyon fontos számunkra a külföldi szakértők véleménye, és segítő szándékú észrevételeik. Éppen emiatt kérem, amennyiben a jövőben is az eddigiekhez hasonló kiemelt figyelmet fordít a magyar médiaszabályozásra, azt a lehető legnagyobb körültekintéssel és méltányos megközelítéssel tegye. Ennek érdekében örömmel ajánlom fel a magam, illetve munkatársaim segítségét."

Nincs összeesküvés az „Összeesküvők” szankcionálása mögött

2012.02.08. 16:17

A közelmúltban olyan vélemények jelentek meg a nyilvánosságban, amelyek arra utaltak, hogy a Médiatanács nem alkalmazza következetesen a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokat, mi több, az RTL Klubbal szemben a TV2-nek „kedvez”, mert az „Összeesküvők” című reality show miatt utóbbit „csak” egymillió forintra bírságolta meg, miközben a VV4 miatt előbbi sokszázmilliós büntetést (kötbért) kapott.

A dzsaipuri gyors

2012.02.06. 10:23

szerző: Koltay András

Széky János „A dzsaipuri gyors” címmel az ÉS 2012. január 27-i számában megjelent cikkében finom párhuzamot von a szólás- és sajtószabadság magyar és az indiai állapota között. Remélem, hogy csak ironizál, mert a magyar sajtót olvasva nekem nem tűnik úgy, mintha öncenzúra jelei mutatkoznának, de persze az én percepcióm jellegénél fogva nem bizonyítható.

A sajtószabadság magyarországi állapotáról

2012.02.01. 10:31

Örömhírt közölt az interneten a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) nevű nemzetközi civil szervezet. A sajtószabadság állapotáról szóló éves jelentésükben (World Press Freedom Index 2012) Magyarország 7 hellyel megelőzi a sajtószabadság őshazájaként tisztelt Egyesült Államokat. 

„A tudatlanság hatalom” – de a tudás nem bizonyosan az. Válasz Majtényi László írására

2012.01.30. 12:40

szerző: Koltay András

Előrebocsátom, egyetemi kutatóként nagy figyelemmel követtem Majtényi László professzor úr adatvédelmi jogi munkásságát; a Hírszerző tavaly még azt is megszámolta, hány alkalommal hivatkoztam meg könyvemben (állítólag tízszer). Ha a Médiatanács egyötödeként nem érezném „megszólítva magam” legutóbbi cikke (blogbejegyzése) által, nem is vetemedtem volna arra, hogy vitába száljak vele. 

A Közép-európai Egyetem kalandjai a magyar médiaszabályozással

2012.01.27. 11:18

A Közép-európai Egyetem kebelén belül működő Center for Media & Communication Studies január elején közzétett egy terjedelmes összefoglalót, amelynek tárgya a magyar médiaszabályozás legvitatottabb rendelkezéseinek összehasonlító európai vizsgálata. 

letölthető formátum

2012.02.09. 13:03

A sajtószabadság magyarországi állapotáról

letölthető formátum

2012.02.08. 16:30

Nincs összeesküvés az „Összeesküvők” szankcionálása mögött