A Freedom House jelentésének 25 állításáról
2012.05.17. 11:29
Az Egyesült Államokban székelő Freedom House 2012. május elején tette közzé szokásos éves jelentését, amelyben a sajtószabadság állapotát méri fel az egyes országokban a 2011-es évre vonatkozóan.
A jelentésben szereplő rangsor szerint Magyarország 2011-ben a „szabad” sajtójú országok közül visszacsúszott a „részben szabad” sajtójú országok közé. Ennek a jelentés maga néhány sorban adja indokát, amelyhez egy négyoldalas országjelentés-tervezet („draft”) kapcsolódik. A jelentésben négy állítás szerepel (a lenti 1-4. pontokban szereplők), a kiegészítő országjelentés további kritikákat fogalmaz meg. Az alábbiakban kizárólag a tényszerűen hamis állításokra, illetve az erősen vitatható ténybeli alapokon nyugvó véleményekre próbálunk reflektálni.
1. „A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság létrehozása, ami csökkenteni fogja az információkhoz való hozzáférést.”
Az új hatóság neve helyesen Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amelynek feladatai közé tartozik a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása is. A hatóság elnevezésének téves angol fordítása megtévesztő, mert úgy tűnik, mintha kizárólag az adatvédelemmel foglalkozna, a mondat második feléből pedig az tűnik ki, hogy a feladata egyenesen a közérdekű adatok védelme az állampolgárokkal szemben. Az Alaptörvényben emberi jogként meghatározott közérdekű adatok nyilvánosságának garanciái az új törvényben nem csökkentek, a szabályozás tartalma érdemben nem változott. Az új hatóság jövőbeni tevékenységére vonatkozó jóslat pedig eleve egy rosszhiszemű feltételezés, általa a jelentés előzetesen, minden empirikus bizonyíték nélkül megállapítja, hogy a hatóság korlátozni fogja a közérdekű adatok nyilvánosságát.
2. „Politikailag motivált engedélyezési eljárás, amelynek eredménye egy kritikus rádióadó megfosztása a frekvenciától.”
A frekvencia-pályázatok szabályai az új médiatörvényben jóval több törvényi garanciát tartalmaznak, ennek köszönhető, hogy a médiahatóság döntésével szemben létezik érdemi bírósági felülvizsgálati jog (ellentétben a korábbi szabályozással). A Klubrádió ügyében egy rendes közigazgatási eljárás zajlott le, amelyet a vesztes rádió bíróság előtt megtámadott. A bírósági döntés következtében az eljárást részben újra le kell folytatni, tehát az eljárásnak még nincs végeredménye, az nem zárult le (így a jelentésben használt múlt idő indokolatlan).
3. „Növekvő számú jelentés a cenzúráról és az öncenzúráról, különösen a közmédiában.”
Cenzúrát (valamely tartalom megjelenés előtti ellenőrzését, a megjelenés korlátozását) eredményező szabály nem szerepel a szabályozásban. Az öncenzúra jelenségére vonatkozó kritikával nehéz érdemben vitatkozni, mert bizonyíthatatlan feltételezéseken alapul. A mai magyar médiapiac sokszínűségét, a kormányzattal szemben kritikus hangok mennyiségét tapasztalva, ezzel ellentétes álláspont látszik inkább igazoltnak.
4. „Romló gazdasági helyzet a független médiavállalkozások számára.”
A gazdasági válság egész Európában, sőt az egész világon érezteti hatását, lapok mennek tönkre, kiadók zárnak be stb. Ezt nehéz magyar problémaként azonosítani, illetve a magyar kormányzatot felelőssé tenni érte.
5. „A kormány (2010) júliusban elfogadta az alkotmány módosítását, amely során törölték az állam médiamonopóliumok kialakulásának megelőzésére irányuló kötelezettségét megállapító részt.”
A jelentés nem említi, hogy a 2010. nyári módosítás bevezette a média sokszínűségére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget, amelyet az új Alaptörvény is átvett. A sokszínűség biztosítása jóval több terhet jelent az államra, illetve a rendelkezés végrehajtását biztosító szervekre nézve, mint pusztán a monopóliumok megakadályozása, ugyanakkor utóbbit is egyértelműen magába foglalja.
6. „A kormány egyetlen hatóság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kezében összpontosította a média szabályozását, amelynek tagjait az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, és amelynek elnöke egyben a tartalomszabályozás feladatát ellátó öt fős Médiatanács elnöke is.”
A médiapiac felügyeletét kizárólagosan a Médiatanács látja el, annak tagjait választja a parlament. Az NMHH-nak nincsenek tagjai.
7. „A jogszabály felhatalmazza az NMHH elnökét, hogy ő jelölje a közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatóit.”
A vezérigazgató-jelölteket nem az NMHH elnöke, hanem a Médiatanács jelöli, de a több jelölt közül a választás joga a közmédiumok tulajdonosának kezelőjét, azaz a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát illeti meg.
8. „Noha egyazon személy vezetése alatt állnak és kizárólag a Fidesz jelöltjeiből tevődnek össze, a két intézmény (NMHH és Médiatanács) elvben egyaránt független mind a kormánytól, mind pedig egymástól.”
A két intézmény függetlensége nem elvi, hanem a törvényen alapul, és valóságos. Az európai államok többségében a médiaszabályozó hatóságot törvény hozza létre autonóm szervként. Néhány közülük kormányzati, vagy minisztérium, illetve miniszter közvetlen felügyelete alatt álló szerv. Nincsen általános elfogadott megoldás a médiahatóságok tagjainak kinevezésére, illetve a hatóság szervezetére vonatkozóan. Európában ugyanakkor gyakori, hogy a parlament választja a médiahatóságok tagjait, vagy pedig a parlament javaslatára az államfő nevezi ki őket. A magyar Mttv. szabályai is ebbe a sorba illeszkednek, és az előbbi megoldást választják.
Tekintettel arra is, hogy a szabályozás teljes körűen biztosítja a bírói jogorvoslat igénybevételének lehetőségét, a jelölési és megválasztási eljárás semmiképpen nem lehet alkalmas arra, hogy egy vagy több párt, a Kormány vagy az Országgyűlés a médiaszolgáltatások és a sajtótermékek tartalmára befolyást gyakoroljon.
Az Mttv. 123. § (2) bekezdése ezen felül kimondja, hogy a Médiatanács és tagjai csak a törvénynek vannak alárendelve, és tevékenységük körében nem utasíthatók. A tagok mandátuma szabad, és a függetlenség szempontjából további lényeges elem, hogy nem hívhatók vissza. A Médiatanács tagjaira kiterjedt összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak: az Mttv. 118. §-a értelmében a tagok vagy közeli hozzátartozóik nem tölthetik be a főbb közjogi, önkormányzati vagy kormányzati tisztségeket, nem lehetnek gazdasági érdekeltségeik a média, reklám vagy a hírközlés területén, nem viselhetnek politikai tisztséget, nem állhatnak politikai párt alkalmazásában és pártpolitikai tevékenységet semmilyen módon nem folytathatnak.
9. „A Médiatanács feladata lett a nyomtatott, sugárzott és internetes médiára - így a szolgáltatókra és kiadókra - vonatkozó számos, nem világosan megfogalmazott rendelkezés értelmezése és végrehajtása.”
Nem derül ki a jelentésből, hogy a médiaszabályozás mely rendelkezése „nem világos”. E kritika képviselői általában az emberi méltóság védelmét hozzák fel példának, de annak előírása a szabályozásban az Európa Tanács Televíziós Egyezményéből fakadó kötelezettség, amely számos más európai állam médiaszabályozásában is megjelenik.
10. „A Médiatanács áprilisban az Axel Springer AG és a Ringier AG - a Népszabadság tulajdonosa - helyi holdingjai által tervezett egyesülés ellen szóló döntést hozott. Bár a Tanács álláspontja szerint az egyesülés jelentős veszélyt jelentene a média sokszínűségére, a döntést többen arra irányuló kísérletnek tekintették, hogy a pénzügyi szempontból sérülékeny médiumot a piacon tartsák egy kormánybarát vásárló megjelenéséig.”
Az említett döntés a médiapiaci monopólium megakadályozását szolgálta, amelyet a jelentés korábbi része is fontos érdeknek ismer el. A tervezett fúzió túlzott méretű véleménymonopóliumot idézett volna elő Magyarország számos megyéjének lappiacán, a döntésnek nem voltak politikai vonatkozásai.
11. „A Médiatanács az egyének, nemzetek, közösségek, kisebbségek, vagy akár a többségek elleni „gyűlöletkeltés” alapján bírságot is kiszabhat a médiaszolgáltatókkal szemben.”
Az említett szabály az ún. „gyűlöletbeszéd” korlátozását valósítja meg, nem egyének, csak társadalmi közösségek, csoportok védelmére szolgál. A szabály az európai uniós irányelv átültetésének kötelezettségéből fakad, amely e szabályt tartalmazza. Fontos kiemelni, hogy valamennyi európai állam tiltja a gyűlöletbeszédet.
12. „A Médiatanács feladata, hogy a „nem kiegyensúlyozott” tudósítások esetén bírságot szabjon ki, vagy felfüggessze a médiaszolgáltatót.”
A kiegyensúlyozott tájékoztatás előírásának – mely szabály szintén a legtöbb uniós tagállamban létezik – megsértése esetén a törvény szerint sem bírságszankció, sem felfüggesztés nem alkalmazható.
13. „A Médiatanács feladata, hogy az „erkölcstelen” tudósítások esetén bírságot szabjon ki, vagy felfüggessze a médiaszolgáltatót.”
A közerkölcs védelmét megemlítő szabály – amint azt a magyar Alkotmánybíróság 2011. decemberi döntésében is megállapította – deklaratív, alapelvi jellegű, amely hatósági ügyben nem alkalmazható a médiaszolgáltatókkal szemben, így értelemszerűen szankció sem járhat megsértése esetére.
14. „A bírságokat a fellebbezési eljárás megindítása előtt meg kell fizetni.”
Az állítással ellentétben a médiahatóság döntéseit felülvizsgáló bíróságoknak joga van felfüggeszteni a bírságszankció végrehajtását, amit kivétel nélkül, minden esetben meg is tesznek.
15. „A 2010. decemberben elfogadott médiatörvény alapján az NMHH a műsorszórási jogosultságot is felfüggesztheti.”
Az állítás kiegészítendő azzal, hogy e lehetőség 1996 óta létező szankció a magyar médiaszabályozásban, mint ahogyan szinte minden európai államban létezik.
16. „Eredeti formájában a törvény minden médiaszolgáltató számára - így az online szolgáltatók tekintetében is - előírta a Médiatanácsnál történő kötelező nyilvántartásba vételt.”
A szabályozás soha nem írta elő valamennyi „online szolgáltatóra” nézve a nyilvántartásba vételt, ez kizárólag az internetes sajtótermékeket kötelezte a törvény eredeti, illetve hatályos szövege szerint is. Megjegyzendő, hogy a nyilvántartásba vételi szabály – amely szintén általánosan létezik szerte Európában – a magyar szabályozásnak a kezdetektől fogva része, a magyar Alkotmánybíróság 2011. decemberi döntése pedig (újra) megállapította annak alkotmányosságát.
17. „A 2010 decemberében elfogadott médiatörvény ellentmondásos része a társszabályozás rendszere.”
A médiaszabályozással foglalkozó szakemberek egy része szerint a média szabályozásának legmegfelelőbb módja az önszabályozás, a második legjobb megoldás pedig a társszabályozás. Azonban önszabályozás állami (jogszabályi) eszközökkel nem írható elő. Önszabályozás a magyar médiában korábban csak bizonyos területeken létezett, de ott sem épült ki hatékony (ön)ellenőrzési mechanizmus. A törvény egyébként kizárólag a társszabályozás bevezetésében tudott segédkezni.
18. „A fővárosi frekvenciák után fizetendő frekvencia díjak mértéke az elmúlt évben több mint kétszeresére emelkedett.”
Az állítás nem igaz, mert miközben egyetlen szolgáltató terhei sem nőttek, a frekvencia-használati díjak a médiaszolgáltatók 80 százaléka esetében jelentősen csökkentek, köszönhetően annak, hogy a szabályozás – 13 évvel a kereskedelmi média megjelenését követően – és annak nyomán a médiahatóság új, ésszerű és kiszámítható díjmeghatározási rendszert vezetett be. A díjak megállapításának szabályai általánosan érvényesülnek, tehát a hatóság nem szelektálhat az egyes szolgáltatók között azok díjterhei megállapításánál.
19. „Az Alkotmánybíróság 2011. decemberi döntése kizárta a nyomtatott és internetes médiát az NMHH szankcionálási jogkörei alól.”
Az állítás pontosításra szorul, mert az Alkotmánybíróság döntése szerint a sajtó tartalmi szabályozása, és e szabályok hatóság általi felügyelete alkotmányosan megengedett. A döntés egyes, a sajtót (is) kötelező szabályokat tekintett – kizárólag a sajtóra alkalmazva – alkotmányellenesnek, más kötelezettségekről pedig megállapította, hogy a sajtóra nézve is előírhatók.
20. „Az Alkotmánybíróság 2011. decemberi döntése megsemmisítette a médiahatóság jogát, hogy az információt követeljen a médiaszolgáltatóktól, kiadóktól, és műsorterjesztőktől.”
Az állítás erősen elnagyolt. A hatóság adatkérési jogának megsemmisítése ellehetetlenítené a hatósági munkát. Az Alkotmánybíróság kizárólag a hatósági eljáráson kívüli adatszolgáltatási kötelezettséget semmisítette meg.
21. „Egy újságírókból álló csoport júliusban elindított egy, a WikiLeaks magyarországi megfelelőjének szánt weboldalt. (…) A honlap beindítását követően Bodoky Tamást, a honlap főszerkesztőjét a Budapesti Rendőrkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának nyomozói hallgatták ki, miután egy pénzügyi tanácsadó vállalkozástól származó feltört fájlokat hoztak nyilvánosságra. Bodoky nem nevezte meg a forrását, jóllehet a rendőrség bűnsegédlet miatti eljárás megindításával fenyegette meg.”
A beszámoló nem említi meg, hogy a forrásvédelem szabályai tekintetében az új szabályozás jelentős előrelépést jelent, tekintettel arra, hogy korábban a büntetőeljárásokban egyáltalán nem létezett a források titokban tartásához való jog. Mindemellett az Alkotmánybíróság döntésében további garanciák hiányát állapította meg, amelyet a jogalkotónak 2012. május 31-ig kell beépítenie a szabályozásba.
22. „2011-ben a Magyar Távirati Iroda (MTI) lett a közszolgálati médiumokban megjelenő híranyagok hivatalos forrása.”
A jelentés nem említi, hogy az MTI – kizárólag a közmédiára kiterjedő – monopolhelyzete miért aggályos, miért veszélyezteti a sajtószabadságot, illetve milyen nemzetközi standardok vonatkoznak arra, hogy a közmédiának hányféle forrásból kell a híranyagokat beszereznie. A médiavilágban a gazdasági válság hatására világszerte általános jelenség lett az integráció, és a párhuzamosan végzett tevékenységek megszüntetése.
23. „A központi vagyonkezelő és gyártásfinanszírozó alap létrehozásával a kormány megfosztott három, korábban független intézményt - a Magyar Televíziót (MTV), a Magyar Rádiót, és a Duna Televíziót - a pénzügyi és szervezeti autonómiájától.”
Az állítással ellentétben az új szabályozás végre – 15 év után – biztosítja a közmédia normatív, törvényben előírt finanszírozását. A közmédia egyes intézményeinek szerkesztői, tartalmi függetlensége szintén biztosított, ami a „médiaszolgáltatás” definíciójából, illetve a közmédia tulajdonosi struktúrájából következik.
24. „2011 végén a Médiaszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap - a közmédia hosszú ideje várt karcsúsítása részeként - mintegy 1 000 munkavállalót bocsátott el. A kormány álláspontja szerint az elbocsátások költségvetési aggályok miatt váltak szükségessé, jóllehet a közszolgálati média 2011-ben 10%-os költségvetés-emelésben részesült.”
A jelentés elfelejti megemlíteni, hogy az elbocsátások miatt felszabaduló anyagi erőforrások a közmédia által gyártott és megrendelt tartalomban kerülnek felhasználásra. A Magyar Televízió például 2010-ben (a korábbi kormány döntése miatt, amellyel a befolyásolás szándékával elvonták a forrásaikat) egyáltalán nem tudott műsorokra költeni. Érdemes hozzáfűzni azt is, hogy a gazdasági válság és a megváltozott médiapiaci viszonyok hatására számos európai államban voltak hasonló elbocsátások, Magyarországon a kereskedelmi médiaszolgáltatók is hasonlóra kényszerültek.
25. „2011 végén Kövér László országgyűlési házelnök megtiltotta a legnépszerűbb magyar hírportál, az Index.hu tudósítói számára az ülésteremből való közvetítést, miután a kormányt gúnyoló videófelvétel jelent meg az oldalon.”
Ismereteink szerint az említett újságírók nem a kormányt, hanem általában az országgyűlési képviselőket próbálták meg kigúnyolni. A parlamenti munka tisztelete és komolyságának megőrzése az országgyűlés épületében bizonyos rendészeti jellegű intézkedéseket lehetővé tehet.
Budapest, 2012. május 16.
[Készítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság]