Magyarul Kárpátalján és a Felvidéken
2012.09.27. 08:34
szerző: Apró István
Összehasonlítva az új ukrán nyelvtörvényt „idősebb" szlovák megfelelőjével, az derül ki, hogy az egykoron legkeményebb, szovjet rezsim alatt nyögő kárpátaljai magyarok ezentúl szabadabban használhatják anyanyelvüket a mindennapokban és a médiában, mint felvidéki nemzettársaik.
Bár nyilvánvalóan nem a kárpátaljai magyaroknak kívántak nagyvonalú gesztust tenni, Janukovicsék a nyáron mégis olyan nyelvtörvényt („Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól”) fogadtattak el a kijevi törvényhozással, amely az unión kívüli országban nagyobb nyelvhasználati szabadságot ad a kisebbségeknek, mint annak megfelelője az uniós tag Szlovákiában. A nagy befolyással bíró (akár választást is eldöntő) orosz kisebbség és orosz nyelv helyzetét Janukovics sikeresen hasznosította választási kampányában, szemben Timosenko és Juscsenko vonalával, akik ugyan az uniós közeledést hirdették, ugyanakkor a határozott ukránosítást szorgalmazták. Akármi is volt azonban a kiinduló motiváció, az új szabályozás kedvezőbb helyzetbe hozhatja a kárpátaljai magyarokat is.
A szlovákiai Jogsegélyszolgálat (a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Elemzőközpont jogi szakmai műhelye) részletes összehasonlításnak vetette alá a két hatályos nyelvtörvényt. Itt csupán néhány igen lényeges, általános vonatkozású különbségre és a médiát közvetlenül érintő elemekre hívjuk fel a figyelmet.
Első pillantásra nem tűnik lényeges különbségnek, de Ukrajnában a magyar nyelven beszélők kapnak jogokat, nem kifejezetten a magyar kisebbség. A nyelvi jogok címzettjei tehát az adott kisebbségi nyelvet anyanyelvként beszélő személyek (nyelvcsoportokhoz tartozó személyek). A magyar anyanyelvű polgárnak a nemzetiségétől függetlenül joga van használni a magyar nyelvet a hivatalos kapcsolatokban. Ezzel szemben a szlovák nyelvtörvényben főszabály szerint a nyelvi jogok címzettjei egy adott etnikai csoporthoz tartozó személyek (nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének). Kivételes esetektől eltekintve a magyar anyanyelvű, de más nemzetiségű polgárnak a hivatalos érintkezések során nincs joga használni a magyar nyelvet. Ebből adódhatnak ugyebár a médiában is gyakran felemlegetett, szinte hihetetlenül intoleráns szituációk, miszerint a magyarul tudó, de nem magyar nemzetiségű orvos vagy ápolónő, több ezer eurós büntetés terhe mellett, nem fordulhat magyarul a kórházban, rendelőben stb. a szlovákul alig értő Mari nénihez.
Már a média területét is érinti a gazdasági és a civil szféra nyelvhasználata a nyilvános kommunikációban: az ukrán nyelvtörvény szerint a magáncégek, magán intézmények, polgárok egyesületei és a polgárok a nyilvános kommunikációban saját belátásuk szerint használhatják az államnyelvet és/vagy a kisebbségi nyelvet. E területeken az állam nem írja elő az államnyelv kötelező használatát, vagyis köztéri feliratok, mindennemű reklám, hirdetmények, szórólapok szabadon kirakhatók, terjeszthetők csupán kisebbségi nyelven is.
Ezzel szemben Szlovákiában ezek a jogalanyok kötelező jelleggel használják az államnyelvet, pl. köztereken, a nyilvánosság számára rendelkezésre álló épületek kültéri és beltéri feliratain, hirdetményeken, szórólapokon, a kisebbségi nyelvet csak az államnyelvvel párhuzamosan használhatják.
Ukrajnában a rádiós és televíziós műsorszórás a működtető belátása szerinti nyelven történik országos, regionális és helyi szinten is. A műsorszórás egy vagy több nyelven is történhet, függetlenül attól milyen nyelvekről van szó. A mozikban (filmszínházakban) bemutatott audiovizuális művek nyelve (esetleges feliratai) szintén a működtető belátására van bízva. Szlovákiában azonban a televíziós műsorszórást kisebbségi nyelven csak abban az esetben lehet végezni, ha a működtető biztosítja – a jelentős többletköltségekkel járó – államnyelvű feliratozást vagy a teljes műsor megismétlését államnyelven. Kisebbségi nyelvű rádiós műsorszórásra csupán helyi és regionális szinten van lehetőség anélkül, hogy a teljes műsort meg kellene ismételni államnyelven. Országos szintű tisztán kisebbségi nyelvű rádiós műsorszórásra nincs lehetőség (kivétel a közszolgálati rádió magyar nyelvű adása). A mozikban a 12 éven aluliak számára készült műveket államnyelvű szinkronnal is kötelezően be kell mutatni. Értelemszerűen bizonyos műsortípusok egy ilyen nyelvtörvény hatálya mellett eleve ellehetetlenülnek: országos rádióban, illetve televízióban nyilvánvalóan nem lehet betelefonálós élő műsorokat készíteni, hiszen az azonnali szinkrontolmácsolás az adott körülmények között megoldhatatlan. A nem élő műsorok esetében is tetten érhető a kevésbé látványos, ámde hatékony diszkrimináció: a törvény ugyan előírja a kötelező többségi nyelvű feliratozást és szinkrontolmácsolást, de többlet pénzt nem ad hozzá, így a magyar szerkesztőségek jelentős gazdasági hátrányt szenvednek.