Voxpop: gondolkodom, tehát (a Facebookon/a Facebookon nem) vagyok

2012.08.24. 09:52

szerző: Reményi Édua

Számos űrlapon már kötelezően kitöltendő mező a mobiltelefonszám és az e-mail cím, pedig a mobil- és internet-penetráció közel sem teljes. Az efféle diszkrimináció helyett nagyobb nyilvánosságot kap az a tendencia, hogy az álláskeresőktől az interjún elkérik a Facebook-fiókjuk adatait. És van, aki meg is adja. 

Egy statisztika szerint a föld 6 milliárd lakosából 4,8-nak van mobiltelefonja, de csak 4,2-nek van fogkeféje. Mi ezzel a gond, ha (szerencsére) még nem találták fel a (száj)szagos mobiltelefont? Az, hogy a világ népessége becslések szerint meghaladta a 7 milliárdot. Ez csak egy információ – ha nem érdekli az embert, nem kutat utána. Ellenben a közösségi oldalak látogatói vagy nem olvassák el a felhasználói feltételeket, vagy ha el is olvassák, sokuk nem tudja azokat értelmezni, vagy meggondolatlanul teszik közzé az adataikat, és ennél csak az rosszabb, hogy saját jogaikkal sincsenek tisztában.

Míg a közösségi oldalak felhasználóinak nemének, iskolázottságának és aktivitásának adataiból a harmadik személyek (és a közösségi oldalak üzemeltetői) tőkét próbálnak kovácsolni, a felhasználók csak ritkán próbálják meg kiaknázni a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket. Sokan élnek „kettős” közösségi életet: a valódi nevük alatt nyitott személytelenül személyes fiók mellett álnéven is fenntartanak egy másikat, ahol aztán „önmaguk” lehetnek (jelenleg 83 millióra taksálják az FB 955 millió regisztrációja közül a kamu adatlapok számát, amelyekkel egyébként a forgalom mintegy 5%-át generálják), mások éppen a Facebookon vetkőznek ki magukból igazán (vagy csak ott mutatják ki foguk fehérjét), a felhasználók jelentős része pedig „rendeltetésszerűen” használja fiókját: egyszerűen kapcsolatot tart fenn általa a rokonaival, barátaival. És vannak olyanok is, akik nem használják, sőt még csak nem is tervezik a regisztrációt.

E legutolsó „felhasználóval” lehetnek a legnagyobb gondok, vetette fel a Tagesspiegel: Anders Breivik és James Holmes, a norvég és az amerikai tömeggyilkos sem élt valami mozgalmas közösségi életet, pontosabban nem használták a Facebookot. Ha nem is egyenesen tömeggyilkosnak tarthatják azt, akinek nincs FB-fiókja, gyanúsnak, esetleg antiszociálisnak még igen. Az más kérdés, hogy nem éppen maga a közösségi média használata tesz-e minket antiszociálissá azzal, hogy egyre többet lógunk rajta ahelyett, hogy a virtuálián kívüli közös programot csinálnánk, személyesen beszélgetnénk szeretteinkkel, barátainkkal.

Éppen a szociális médiában megosztott információkra kíváncsiak azok a személyzetisesek, akik az állásinterjún a jelölttől adatokat kérnek a fiókjára vonatkozóan. Ugyan az FB szabályzata jogtalannak minősíti más hozzáférési adatainak használatát, annak nincs jogkövetkezménye, így a terjedő-félben lévő szokást néhol már törvénnyel tiltják, egyes szakértők pedig éppen a cégek számára tartják károsnak a „mutasd a profilod (belülről), megmondom, ki vagy” módszer alkalmazását.

A Daily Tech cikkére érkező vélemények között szerencsére nem találni olyat, amelyikben felhasználói oldalról is megerősítik a FB-antagonisták gyanús voltát, ellenben van, aki szerint a cégeknek joga van elkérni a belépési adatokat. Több nemfelhasználó is hozzászólt a cikkhez: van, aki időrablónak tartja; van, aki nem kíváncsi mások mindenperces posztjaira; van, aki ha kapcsolatba akar lépni a barátaival, felhívja őket vagy e-mailt küld; mások az interneten közzétett adatok – legyen az fénykép, vagy bármi más – biztonságát és személyes voltát kérdőjelezi meg: bárki kisajátíthatja azokat; néhányan viszont úgy vélik, hogy egy ilyen cikk közlése szponzorált álcikk. A felhasználók hatoda osztja meg barátaival egy szolgáltatással vagy termékkel kapcsolatos tapasztalatait, így érthető, hogy a cégek számára fontos a visszacsatolás. A munkáltatók számára presztízsveszteséget okozhat, ha alkalmazottjuk a cégről negatív információkat terjeszt (erre reagálva pl. az amerikai munkaügyi testület ajánlást bocsátott ki).

Ha tizenhat tonnát rak is az ember, a lelke nem a vállalatot illeti meg – munkaadó és munkavállaló közös érdeke a prosperitás, a problémákat nem megszellőztetni, hanem megoldani kell, éppígy remek, ha életünk munkahelyen töltött harmada kollegiális viszonyok között zajlik, de elsősorban nem barátkozni járunk oda. Aki egy pozícióban, helyzetben feljogosítva érzi magát a mások személyes szférájába való behatolásra, más aljasságra is képes, és aki anyagilag motiválható vagy megfélemlíthető, kompromittálható, az esetleg a későbbiek során is hajlandó lesz a versenytársaknak bizalmas üzleti információkat átadni elégséges motiváció hatására. Csak gondolkodni kéne/el kellene gondolkodni, az pedig nem fáj. Ahogyan az egyik hozzászóló utalt rá, a közösségi oldalak használatához nem kell agysebésznek lenni.

Facebook, internet, közösségi oldal, személyhez fűződő jog, voxpop