Eldugott világok

2012.08.22. 10:23

szerző: Apró István 

Érdekes cikk jelent meg az erdély.ma oldalán, valójában nem is túl távoli, számunkra azonban szinte nem is létező helyekről, mint a gagauzok és a moldávok földje. Önmagában persze ez nem lenne túl érdekes, hiszen puszta létezésükről azért tudunk, de magyar vonatkozásban már tényleg ritkán hallhatunk róluk.

Amikor mi magyarok szórványról beszélünk, nem okvetlenül távoli helyekre gondolunk, mondjuk a bánsági (verseci, székelykevei) magyar közösségekre, vagy a Partium, román falvakkal körbetelepített magyar településeire, esetleg a moldvai csángókra. Ez utóbbiak már tényleg kicsit messzebbre szakadtak, ahogy az adriai tenger partjára sodródott magyarjaink, vagy a Csehszlovák köztársaság szétválása után Csehországban maradt nemzettársaink is. Az a peremvidék azonban, amely az utódállamok többségi nemzetei számára is szórvány a maguk viszonylatában, már igazán egzotikus és távoli táj számunkra. Érdekes, hogy a gyakran nemzetek közötti hídként emlegetett kisebbségek olykor egészen ilyen távoli világokig ívelnek.

A hír úgy szól, hogy az erdélyi magyar médiáról, a Fehér Holló újságírósorozatról és a magyarok, illetve moldávok anyaország-motívumának közös vonásairól tartott előadássorozatot Kisinyovban Szabó Csaba, a Szórványtengelyek-mozgalom alapítója, az RTV Kolozsvári Stúdiójának szerkesztője.
Kisinyovban történészek, a helyi média és a Voievod Mozgalom fiataljai előtt zajlott a kerekasztal-beszélgetés, amelynek apropója a Fehér Holló sorozatban megjelent, az erdélyi szórványjáró-publicisták (Ambrus Attila, Balázs János, Mihály István, Tamási Attila, Simon Ilona, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József, Sarány István és Szabó Csaba) románra fordított médiaprózáját tartalmazó NOI – MI című kötet bemutatása volt. A kötet igen nagy érdeklődést váltott ki, ami már önmagában is figyelemre méltó, hiszen errefelé, a „centrumban” ezt már egyre kevesebb – bármilyen – publikációról mondhatjuk el. És még érdekesebb, hogy a felszólalók azzal magyarázták ezt a kitüntetett figyelmet, hogy számos hasonlóságot véltek felfedezni az erdélyi kisebbségi magyar sors és a moldávok problémái, helyzete között. Hasonlóságokat és különbségeket is: a rendezvényen felszólalt a Moldáv Köztársaság két legismertebb történésze, Sergiu Nazaria és Victor Stepaniuc, akik többször is felhívták a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarok jogosan tekintenek Magyarországra anyaországként, de a moldávok számára Románia soha nem volt az.

Román nyelven olvasták az erdélyi kisebbségi magyar publicisták aktuális médiaprózáját, tehát nyilván lépten-nyomon találkoztak az anyaország fogalmával, megérthették mibenlétét, ambivalenciáját, vélt és valós előnyeit, olykor a napi politikában is visszaköszönő hátrányait. Félreértésről tehát nem lehet szó, pedig jól tudjuk, hogy Románia tízezrével adta ki a román állampolgárságot a moldvaiaknak, az elsők között hozott olyan törvényt, amely úgyszólván az első szóra lehetővé tette a honosítást. Magyarázatul Nicolae Pascaru, a Voievod Mozgalom elnöke egyszerűen leszögezte: Stefan cel Mare Moldvája soha nem volt Románia. Mindazonáltal az erdélyi magyar média képviselőit vastapssal búcsúztatták.

A kötet következő bemutatóját Besalmában (magyarul: Ötalma), a Gagauz Autonóm Terület nemzeti múzeumában tartották, ahol számos olyan tárgyat őriznek, amelyek az idők homályába vesző magyar és úz kapcsolatokat idézi. Maria Dimitrievna igazgatónő a bemutatott NOI – MI kötetet a magyar–úz kapcsolatok újrafelvételének becses jelképeként helyezte ünnepélyesen az ajándék-vitrinbe.

A Fehér Holló újságíró-sorozat által kapcsolatok születtek olyan gagauz civil szervezetekkel is, amelyek nyitottnak mutatkoztak az erdélyi magyarság mindennapjai iránt. Külön, angol nyelvű kerekasztal keretében került sor a Moldáv Köztársaság „Székelyföldje", a hivatalosan is autonómmá vált Gagauzia oktatási gondjainak számbavételére. Itt is szóba került az anyaország-kérdés, a jelen lévő történészek és a civil szervezetek vezetői elmondták, a török nyelv egyik dialektusát beszélő keresztény gagauzok világában nincs anyaország-kép: a gagauzok számára Törökország amolyan „nagy rokon". A bolgárok (akik néhol többséget alkotnak Gagauzián belül) szintén nem tekintenek Bulgáriára különösebb érzelmektől eltelve.

Az erdélyi magyar újságírók ugyanakkor kinyilvánították, hogy az erdélyi magyarok erősnek és képesnek érzik magunkat arra, hogy más, ugyancsak kisebbségben élő nemzeti közösségeket támogassanak, ha másképpen nem, hát úgy, hogy médianyilvánosságot biztosítanak számukra. Megerősítették, hogy a Moldáv Köztársaság gagauz autonóm területe nagyon hasonlít Székelyföldre, nemcsak abban, hogy román tenger közepén szigetkedik, de abban is, hogy az úzok – eme harcias vándornép – nyomai Gagauzián kívül főleg Erdélyben találhatók meg (Úz völgye stb.).

Mi meg itt az anyaország és a Kárpát- medence közepén csak ámulunk: mennyi erő lakozik csakugyan, ott a végeken, a kisebbségi magyar média egyes képviselőiben! 

Erdély, Moldávia, Gagauzia, újságírás