Egy bírósági végzés eltiltotta a BBC-t a 2011-es londoni zavargásokról készült műsorának sugárzásától

2012.07.25. 08:16

szerző: Nyakas Levente

A Guardian és a London School of Economics által készített kutatás tanúvallomásain alapuló filmdráma este kilencre tervezett vetítését tiltotta be a bíróság. A BBC jogászai fontolóra veszik fellebbezés benyújtását a bírósági azon végzése ellen, mely „további döntésig egyetlen egy médiumban sem engedi" a film vetítését. 

A BBC néhány órával a vetítés előtt döntött amellett, hogy nem adja műsorba BBC2 csatornáján az egyébként este kilenc órára tervezett filmdrámát, mely a 2011-es londoni zavargásokban résztvevők élményein alapul. A film a tavalyi eseményeket dolgozza fel két részben úgy, hogy a zavargásban résztvevőket – azok anonimitását megőrizendő – színészek személyesítik meg.

A BBC közleményében csak annyit közölt: „Egy bírósági végzés akadályozta meg, hogy a BBC sugározza a Lázadók: ma este a saját szavaikkal (The Riots: In their own Words tonight) című műsort. A műsor később kerül sugárzásra.”

A BBC nem adott hírt sem a bírósági döntés természetéről, sem tartalmáról, sem pedig arról, hogy mely bíróság hozta a végzést. Ennek ellenére a Guardian tudomása szerint a végzés kifejezetten tiltja, hogy bármilyen más médiumban és eszközön sugározzák a bíróság további döntéséig.

A bíróság döntése így a film második darabjára is vonatkozik, mely rendőrök beszámolóit dolgozza fel a zavargásokkal kapcsolatban. A Guardian szerint a végzés kitér arra is, hogy a BBC honlapján szereplő műsor-előzetes klipet is azonnal el kell távolítani.

A BBC jogászai a bíróság döntését határozottan elutasítják, a végzés természetét meglehetősen szokatlannak tartják. A BBC telefonon próbált fellebbezni a nem várt és hirtelen jött döntés ellen, ami nem járt sikerrel, így a jogászok jelenleg az írásban előterjesztendő fellebbezés jogi érvelésen dolgoznak.

Az Index of Censorship vezérigazgatója, Kirsty Hughes nyugtalanító eseményként értékelte a történteket. A zavargások egy éves évfordulójához közeledve fontosnak tartja, hogy helye legyen a vitának az eseményekről, különösen értékes a BBC film keretében megvalósuló projektje, amely betekintést enged azok hátterébe. „A televízió-műsorok cenzúrázása semmilyen módon nem segíti a zavargások alapjául szolgáló fontos ügyek és tényezők megértését” – nyilatkozta Hughes.

forrás: The Guardian

Egyesült Királyság, BBC, cenzúra, televízió