A leköszönő elnök értékelése az olasz médiahatóság munkájáról

2012.07.16. 15:56

szerző: Szeghalmi Veronika

A közelmúltban megválasztották az olasz médiahatóság új elnökét és tagjait. A hatóság volt elnöke „Bilancio su mandato 2005–2012” című összefoglalójában értékelte a hatóság munkáját.

Az olasz médiahatóság volt elnöke, Corrado Calabrò 2012. május 2-án ismertette a Hatóság elnöksége ideje alatt végzett munkáját. Calabrò összefoglalójában kiemelte, hogy a tanács számos precedensértékű határozatot hozott a hírközlés és a médiaszektor egyéb területein.

Bevezetőjében kifejtette, hogy a munka kezdetekor, 2005-ben az Esso volt a piacot uraló vállalat, mára azonban az Apple uralja az olasz tőzsdét. A kezdetek óta a helyzet azonban más téren is megváltozott. 2005-ben a közösségi portálok kezdetleges formában voltak jelen az emberek mindennapjaiban, manapság a Facebook már 900 millió felhasználóval rendelkezik. Eredetileg egy lehetőség volt, hogy összehozza az embereket, de a szolgáltatások bővülésével ma már híreket olvashatunk, vásárolhatunk, állást kereshetünk, különböző fájlokat tölthetünk fel és le, valamint a keresőmotor segítségével információkat is gyűjthetünk.

Az internet paradigmaváltást jelentett a szolgáltatások elérésében, a kultúrában és a mindennapi életben is. A társadalomban az információcsere felgyorsult, az állam korlátozó eszközei azonban végesek. Ebben a megváltozott környezetben a hatóságnak nem volt könnyű dolga. 2005-ben a szabályozási környezet még teljesen más volt. Megváltoztak az eszközök, és a szabályozandó kör is átalakult. A digitális forradalom az elmúlt hét évben kihívást jelentett. A hatóság azonban minden körülmények között a piac versenyképességének fenntartására, az információszabadság biztosítására és az alapvető jogosultságok biztosítására törekedett. Kiemelt figyelmet fordított a közszolgálati csatorna, a RAI átlátható működésének biztosítására, valamint a nemzeti értékek kiemelésére és a tartalmi szabályok betartatására az audiovizuális médiaszolgáltatások területén. Az elmúlt években az új tartalmak megjelenése az audiovizuális médiaszolgáltatások területén újfajta kihívásokat jelentettek az emberi jogok tiszteletben tartására nézve is. Az alapvető emberi jogokat sértő, lealacsonyító tartalmak megjelenítését szankcionálni nehéz, a szólásszabadság határait megszabni szintúgy nem könnyű feladat.

Az összefoglaló értékelésben számos statisztika és adat támasztja alá az említett gondolatokat. A leköszönő elnök a hatóság fáradságos munkáját éltette és az új elnöknek, valamint a tagoknak sikeres és akadályoktól mentes időszakot kívánva átadta helyét.

Olaszország, AGCOM