Újságírók az utcasarkon - üzleti alapú újságírás a BBC-nél

2012.07.05. 21:06

Szerző: Reményi Édua

Megrökönyödést keltett az új elvárás: a BBC riportereinek gazdasági tervet is kell mellékelniük munkásságuk bemutatásához a belső vizsgálat során.

A BBC Global News részlege mintegy 2400 újságírójának nem elég, hogy még mindig folyik az Ofcomos külső vizsgálat és hamarosan megindul a belső átvilágítás is, még olyan üzleti tervet is kellene kidolgozniuk, amely segít kiaknázni az új kereskedelmi lehetőségeket és azt az értéket, amelyet a BBC-nél megteremtenek.

Éppen ezt az értéket látszik másodszor is kockára tenni a BBC: a legfőbb érdeme eddig a függetlensége volt, de már az Ofcomos felülvizsgálatot kiváltó "új szerkesztői elvek" is erősen megingatták a BBC pártatlanságába vetett bizalmat. A botrány akkor pattant ki, amikor kiderült, hogy a BBC World News olyan anyagokat adott közre pl. Egyiptomról és Malajziáról, amelyeket egy az adott országok vezetőihez PR-szerződéssel kötődő londoni cég készített.

A presztízsveszteség csak egy csapás a sok közül: a BBC költségvetését például ötödével csökkentette az üzembentartási díjak megvágása, tavaly be kellett zárni az albán, a szerb, a portugál és a karibi kirendeltségeket is, valamint a World Service élére kinevezett Peter Horrocks személye és a romló pénzügyi helyzet ellenére is magas menedzseri fizetése tovább rontja az újságírók hangulatát.

Így érthető, hogy miért szivárgott ki szinte azonnal az a kör-email, amelyet Horrocks az üzleti tervekről küldött beosztottjainak. Ebben minden kollégáját kéri, a szerkesztői és az adminisztratív területeken dolgozókat is, hogy ha bármilyen ötletük lenne a 2012/2013-as időszak négy gazdasági kulcskérdését illetően (hatás, bevétel, fejlesztés, egységesítés), osszák azt meg a vezetőséggel.

Sokan már a felvetéstől is félnek: a gazdasági életben és üzletvezetésben nem feltétlenül járatos riporterek vajon milyen ötletekkel állhatnának elő, ráadásul ha a bevételek növelése érdekében a megrendelői (hirdetői) körök alapján egyes területeket kiemelnek, megszűnik a BBC több mint 80 éves fennállása óta mindvégig rá jellemző széleskörű tájékoztatási igény. Az új elvárásoknak való megfelelés feltételeinek kidolgozása éppen a menedzserek, azaz pl. Horrocks feladata lenne, nem a riportereké, hiszen végigjárta a ranglétrát, tudja, hogyan működik a BBC - és azzal is tökéletesen tisztában lehet, mi fán terem az újságíró.

A vezetés azonban azt gondolhatja, hogy így érdekeltté teheti, bevonhatja a riportereket a BBC életébe, hiszen fontosnak tartják és kikérik a munkatársak véleményét, ami akár szenzációs is lehet, hiszen ez még nem általánosan elterjedt cégvezetési stratégia - márpedig az nyilvánvaló, hogy az üzembentartási díj önmagában nem elég egy ekkora szervezet fenntartására. A tartalom minősége és a bevétel mennyisége talán nem fordítottan arányos - ha sikerül a BBC-nek túljutni a pénzügyi és a bizalmi válságon, akár épp e tény adhatja majd vissza az olvasók-hallgatók és az üzletfelek BBC-be vetett hitét, és akkor hosszú távon Horrocks jól számított: nem aprópénzre cserélik el az újságírói becsületet.

Egyesült Királyság, BBC