Jogdíjköteles népdalok?

2012.06.22. 11:29

szerző: Apró István

Furcsa vita folyik a szomszédos Szlovákiában: kell-e jogdíjat fizetni a szervezőnek, mondjuk egy falunapon, gyermekek által elénekelt dalok után. A Hivatal a hatályos törvényre hivatkozva kitartóan azt állítja, hogy kell, míg a közvélemény érthető okokból felhördült.  A szlovák kulturális minisztérium a jogszabály megváltoztatását fontolgatja.

Az ügy akkor került az érdeklődés központjába, amikor a Szlovák Szerzői Jogvédő Szövetség (SOZA, azaz magyarul SZSZJSZ) úgy döntött, lecsap a falusi amatőr kulturális rendezvényekre. Konkrétan büntetőkamatokkal együtt kívánta behajtani Koháryháza (Pohorelá) községen a Mikulás-napi és anyák napi rendezvényen az iskolás gyerekek által előadott népdalok szerzői jogdíját, egészen pontosan 62,4 eurót. A falu megtagadta a SzJSz által küldött számla kiegyenlítését, és maga mögött tudhatja a közvélemény támogatását is. Egy nagyjából 40 fős csoport Pozsonyban a hivatal székháza előtt a botrányosnak tartott eljárás ellen úgy tüntetett, hogy elénekelt néhány népdalt. Azt ígérik, a hónap végéig minden nap megteszik ugyanezt. Vezetőjük pedig várja a büntetéssel kiegészített jogdíj-fizetési meghagyást. Indoklásuk szerint a helyzet annyira abszurd, hogy ellene tiltakozni is csak abszurd módon lehet.

A jogvédő szövetség igazgatója, Vladimír Repčík azt állítja, minden érintett tudja, hogy a szerzői jogok védelméről szóló törvény rossz, de mert 2004 óta senki nem módosította a jogszabályt, hatóságként ők csak kihasználják a törvény adta lehetőséget. A hatályos törvény márpedig lehetővé teszi, hogy a községet/várost, amely ilyen műkedvelő jellegű, nyilvános műsoros rendezvényt szervez, a zeneművek felhasználójaként jogdíjfizetésre kötelezzék még akkor is, ha helyi népdalokat adnak elő helyi nagymamák, nagypapák, óvodások vagy nagyobb gyermekek. A szabály az szabály, és ha egy műsort egy egész faluközösség élvez, fizessen érte az önkormányzat.

A jogvédő hivatal azzal indokolja eljárását: igaz ugyan, hogy a népdal, a népköltés közkincs, konkrét szerzője nincsen, ám a hatályos törvény lehetővé teszi, hogy ilyen esetekben a behajtott jogdíjakat és büntetéseket a regisztrált zenészek között arányosan szétosszák. Repčík szerint sok zeneszerző egyedüli bevételi forrása a jogdíj-osztalék, ezért aztán amíg a törvény nem változik meg, ők árgus szemmel fogják figyelni a falusi rendezvényeket, hogy egyetlen centtől se foszthassa meg senki a zenészeket.
Pohorelá falu vezetésével együtt a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségét is felháborította a Szlovák Szerzői Jogvédő Szövetség eljárása, a szervezet is törvénymódosítást sürget. A jogszabály ugyanis csak abban tesz különbséget, ki a felhasználója az érintett műnek, és a felhasználás milyen jellegű. Pohorelá község esetében nyilvános rendezvényről volt szó, még akkor is, ha gyerekek műsorát vitték a kultúrházba, így a kivétel, amelyet a törvény megfogalmaz, a rendezvényre nem vonatkozik. Kivételt a jogdíj befizetése alól a hatályos törvény a vallási szertartásokon és az iskolai tanítási órákon ismer.

A Kulturális Minisztérium nevében Maďarič miniszter a napokban bejelentette, hogy képviselői törvénymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentben a szerzői jogvédelmi törvény megváltoztatására. Ez lehetővé tenné a kulturális rendezvények szervezőinek, hogy utólagosan is bizonyíthassák azt, hogy az eseményen nem hangzottak el védett művek.

 „Ha az SZSZJSZ érzékenyebben és megfontoltabban járt volna el, nem kéne most a törvény gyors megváltoztatását kezdeményezni" – állította a miniszter, és kifejtette, hogy a szerzői jogi törvényben a jövőben sokkal komplexebb változtatásokat kell végrehajtani, mint az aktuális törvénymódosítás. A tárca ezért új szerzői jogi törvény előkészítésén dolgozik.

Addig is, az évzáró rendezvények, falunapok, nyári fesztiválok, folklórtalálkozók közeledtével a szervezők számolhatnak a hatóságok erélyes fellépésével, amik a jogdíjak mellett akár tetemes büntetések megfizetésére is kötelezhetik őket. A viták során többször elhangzott, hogy az ominózus 2004-es törvény a szokványos európai jogrenden alapul. Nyilván ugyanúgy, mint az a jogszabály, amely alapján néhány éve a rendőrök előállítottak két magyar történelem tanárt, amiért idegenvezetői engedély nélkül magyaráztak valamit saját diákjaiknak a felvidéki műemlékekről egy osztálykirándulás alkalmával. Igazán nem is kell több: néhány életidegen európai jogszabály és egy kis plusz részrehajlás a végrehajtáskor, és egyszerre azt vesszük észre, nem csupán a magyar beszédért, a magyar népdalért is büntetést kell majd fizetni Szlovákiában.

(Forrás: Felvidék ma, TASR)

Szlovákia, szerzői jog, büntetés, bírság, zene