A brit panaszbizottság nem lehet többé fogatlan tigris

2012.05.25. 10:38

Szerző: Mayer Annamária

A Press Complaints Comission (PCC) elnöke szerint az önszabályozásba vetett bizalom elvesztése után a színvonalas és felelősségteljes sajtóhoz csak egy erőteljes, hatékony testületen keresztül vezet az út, amely ha kell, pénzbüntetéssel éri el célját. A brit sajtószabályozás újragondolása sok javaslatot hozott felszínre, amelyek nagy része a szigorításban látja a megoldást.

A PCC elnöke, Lord Hunt azt vallja, hogy a hatékony megújuláshoz az új önszabályozó szervet pénzbüntetés-kiszabási jogkörrel kell felruházni. Hunt, aki feloszlatta a PCC-t, nem nyilatkozott az új szabályozó struktúrájáról. Úgy gondolja, hogy a brit közönség olyan sajtót érdemel, amely komolyan veszi felelősségét és megfelelő szakmai színvonalat képvisel. Ennek zálogát viszont egy független, hatékony és tekintélyparancsoló sajtótanácsban látja. Fontos megjegyezni, hogy ezzel nem új állami szerv jönne létre, hanem az önkéntességen alapuló önszabályozó testület kapna szélesebb hatáskört, ha ehhez a kiadók is hozzájárulnak. A kiadókat és magazinokat tömörítő Professional Publishers Associationnak (PPA) úgy érvel, hogy a pénzbírság kivetésének joga nemcsak csapást mér a rossz minőségű újságírásra, hanem támogatni fogja a minőségi, erős és bátor sajtót, a köz érdekében.

A News of the World és a Sun botránya után sok kritika érte az eddig példaértékűnek tartott brit önszabályozást, sokan úgy vélik, hogy már nem nyújt megfelelő biztosítékot, mivel a lehallgatásokat sem tudta megakadályozni. A PCC-t ért korábbi, konkrét bírálatok is elsősorban a megfelelő szankciók hiányát rótták fel a testületnek, mivel az elmarasztalás közzétételét – a nyilvánosság erejét – sokan nem érezték a további kódex-sértésektől kellően elrettentőnek. Ugyanakkor, ha pénzbírság bevezetésével emelkedne a PCC előtti eljárás tétje, aligha lenne tartható a közkedvelt gyors, szóbeli, informális eljárás ráadásul a felek óhatatlanul jogi képviselőket kezdenének alkalmazni – éppen az önszabályozás előnyei kerülnének veszélybe, és a testület „kvázi-bíróságként” működne. Érdekes módon korábban maga a PCC is tiltakozott a pénzbírság bevezetése ellen, mondván, kényszerítő eszközök hiányában, a fizetés esetleges megtagadása aláásná a tekintélyét, a pénzbeli kompenzáció lehetősége kevésbé vonzóvá tenné a felek közötti megegyezést a panaszos számára, ha pedig nem kellően magas az összeg, még visszatartó erővel sem rendelkezne a büntetés.

A pénzbírság egyébként nem jellemző szankció az európai iparági önszabályozók körében, általában a közzétételi kötelezettség és az azzal járó esetleges presztízsveszteség a leggyakoribb és a legnagyobb visszatartó erővel járó szankció, de ez a hatékonyság ma már romlani látszik. Bírságot például a svájci és a svéd sajtótanács szabhat ki. „Fogatlan tigris” jelzővel a német Sajtótanácsot (Presserat) illetik sűrűn, mivel sokszor még az általa kiszabható legszigorúbb szankciót, a nyilvános megrovást sem tudja végrehajtani, az azt tartalmazó közleményét ugyanis egyáltalán nem vagy csak az etikai szabályok megsértése után hosszú idővel vagy humoros formában jelentetik meg az elmarasztalt sajtótermékek kiadói.

Lord Leveson kapta azt a feladatot, hogy őszre állítson össze egy, a sajtó szabályozására vonatkozó reformjavaslatokat tartalmazó jelentést a jogalkotók részére. A PCC az új testület felállításáig továbbra is mediációs és egyeztető szolgáltatást nyújt a közönség számára.

Egyesült Királyság, PCC, panasz, bírság, sajtó